A HÖOK a keretszámok csökkentése ellen emelt szót
2012. november 22. csütörtök 11:00
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) levélben fordult az Emberi Erőforrások Minisztériumához, azt kérve: vizsgálják felül a keretszámok megállapítására tett javaslataikat, különös tekintettel azon képzési területekre, amelyeken a tervezet szerint nem indulna állami ösztöndíjas képzés.
Nagy Dávid, a szervezet elnöke azt közölte az MTI-vel, hogy az előterjesztésről szóló információik szerint a jogi és igazgatási, a gazdaságtudományi, valamint a művészetközvetítés képzési területeken kizárólag önköltséges finanszírozási formában lehetne megkezdeni a felsőoktatási tanulmányokat 2013-ban. Eszerint a legkiválóbb diákok számára sem lenne lehetséges, hogy az érintett szakokon fizetési kötelezettség nélkül diplomát szerezzenek.
Kiemelte: a HÖOK továbbra sem fogadja el az államilag finanszírozott keretszámok csökkentését, hiszen ezáltal a felsőoktatáshoz való hozzáférés lehetősége még tovább szűkülne.
Mint megjegyezte, ez az intézkedés valójában az adott képzési területekre vonatkozó általános tandíj-kötelezettség bevezetését jelenti, amit - összhangban a 2008-as népszavazás elsöprő erejű döntésével - továbbra is határozottan elutasítanak.
A Diákhitel2 konstrukciót nem tartják a tandíjmentes felsőoktatás releváns alternatívájának, hiszen a hitel felvétele csupán a keletkező kiadások időbeli eltolását eredményezi - tette hozzá.
A HÖOK arra kérte az előterjesztőt, hogy vizsgálja felül a keretszámok megállapítására tett javaslatait, különös tekintettel azon képzési területekre, amelyeken a tervezet szerint nem indulna állami ösztöndíjas képzés.
A kormány november 21-én már tárgyalt a keretszámokról.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi katekétát is kitüntetett a...
- Ez van a Balcsin: algavirágzás,...
- Zivataros éj után kedden sok...
- Fellőtték magukat a dobogóra a...
- Csodás égi jelenség szemtanúi...
- Baranyára is kiadták a...
- Orbán Viktor: nem akarjuk, hogy a...
- Sajnos nem jött össze, nem jutott fel...
- Századik születésnapján köszöntjük...
- Szamócával trükköző őstermelőket...