Zivatarok hozhatnak átmeneti enyhülést hétvégén
2019. július 25. csütörtök 20:00

A hétvégén is marad a kánikula, de sokfelé zivatarok hoznak kisebb enyhülést. A csapadékos idő ellenére jellemzően 30 fok körül alakulnak a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
A hőség miatt péntekre már másodfokú figyelmeztetést adtak ki Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Vas megyére. A fővárosra, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
Emellett Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Zala megyére zivatarveszély miatt is kiadták az elsőfokú figyelmeztetést.
Az előrejelzés szerint pénteken a sok napsütés mellett elszórtan valószínű zápor, zivatar reggel, délelőtt nagyobb eséllyel nyugaton, délnyugaton, délután északkeleten. Helyenként megélénkül a szél, zivatarok környezetében erős vagy viharos széllökések is lehetnek. A leghidegebb órákban 14-22 fok lesz. Napközben 30-35 fokig melegszik a levegő.
A többórás napsütés mellett szombaton szórványosan, vasárnap több helyen várható zápor, zivatar, lokálisan felhőszakadás.
Csapadék a nap bármely szakában előfordulhat. A szél helyenként megélénkül, de zivatarok környezetében átmenetileg erős, viharos széllökések is lehetnek. A minimumhőmérséklet szombaton 15-22, vasárnap 16-21 fok között valószínű. A nappali maximumok mindkét nap 28-33 fok között alakulnak - olvasható az előrejelzésben.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Új játszóhelyekkel gazdagodott a...
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- Fázott a télen? Pedig enyhébb volt az...
- Szigorúbb szabályok szerint...

