Vigyázat, nagyon csúszhat: ónos eső is eshet

2021. január 11. hétfő 20:00

Vigyázat, nagyon csúszhat: ónos eső is eshet

Holnap reggelig délen, illetve a Tiszántúlon még többnyire erősen felhős lesz az ég, de ott is egyre kevesebb helyen valószínű hószállingózás, kisebb havazás.  

 

Északon, északnyugaton általában gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég, csak helyenként fordulhatnak elő pára-, illetve ködfoltok.

Kedden délelőtt a Tiszántúlon még erősen felhős lesz az ég, másutt néhány órára kisüt a nap.

A délutáni óráktól északnyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, estére mindenütt erősen felhős, vagy borult lesz az ég.

Reggel még a keleti határ közelében lehet gyenge havazás, majd átmeneti szünet után késő délutántól északnyugat felől vegyes halmazállapotú csapadék érkezik: északon jellemzően gyenge havazás, északnyugaton, nyugaton havas eső, eső, néhol ónos eső is előfordulhat.

Ma az északkeleti, kedden a délnyugati szelet kísérik helyenként élénk lökések.

A hőmérséklet hajnalban az ország délkeleti felén 0, -5, másutt -5, -8 fok között alakul, a fagyzugos helyeken ennél hidegebb is lehet.

A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden -1 és +4 fok között várható, a naposabb helyeken lesz a melegebb.

MTI