Vasútállomás mellékhelyiségében erőszakoltak meg egy nőt
2023. december 19. kedd 14:30

Elfogtak a rendőrök két férfit, akik a gyanú szerint - öntudatlan állapotát kihasználva - megerőszakoltak és kifosztottak egy fiatal nőt vasárnap a monori vasútállomás mellékhelyiségében - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu-n.
A tájékoztatás szerint az áldozat december 17-én reggel egy számára ismeretlen helyen ébredt. Telefonja, ékszerei, pénze eltűnt, testét véraláfutások borították.
A segélyhívás után a monori rendőrök rövid idő alatt kiderítették, hogy az erőszak előző este a monori vasútállomás mellékhelyiségében történt, a helyszínen és környékén nyomrögzítés, adatgyűjtés kezdődött, és néhány órával később már a gyanúsítottaknál tartottak házkutatást.
Az egyik férfi nem vallott, a másik részben beismerő vallomást tett, de állította, hogy az áldozat beleegyezésével történt a közösülés - ismertette a rendőrség.
Mindkét férfi ellen kifosztás és szexuális erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást őrizetbe vételük mellett a Monori Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya, egyben kezdeményezik letartóztatásukat.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Munkagödörbe hajtott egy kisbusz...
- Nyolc határsértőt tartóztattak fel...
- Akik elmaradtak Mohácson a távhővel,...
- Hűvösebbre fordul a héten, az...
- Új helyen működik a Mohácsi Kórház...
- Mohács 500: nagyszabású fejlesztések...
- Már a kibővített árfigyelő segít a...
- Lángoló istállót oltottak Sátorhelyen...
- Orbán Viktor: nem hagyjuk, hogy ukrán...
- Idegen pecások számára...

