Változatos madárvilág vette birtokba a Duna egykori árterét
2021. május 04. kedd 17:00

Lezárult a dávodi Földvári-tó és a Karapancsai erdei-tavak rehabilitációja, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság 300,39 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósította meg a két kiemelkedő jelentőségű természetvédelmi terület megújítását. A projekt két helyszínén műtárgyak felújításával, a csatornák és tavak kotrásával valósult meg az élőhely-fejlesztés.
Már az idei év tavaszán megmutatkoztak a tavaly végzett műszaki beavatkozások pozitív hatásai. Az elmúlt, rendkívül aszályos évben rekord alacsony vízállások alakultak ki mindkét tórendszerben, de a felújított műtárgyak és a kikotort csatorna-szakaszok segítségével sikerült mindkét vízrendszert teljesen feltölteni.
A vízzel feltöltöttségnek köszönhetően a Dávodi Földvári-tó egyik tóegységénél a telepesen fészkelő madárfajok, mint például a nagy kócsag és a kiskócsag, zavartalanul kezdhettek a költéshez.
Két másik tóegység kotrásával létrejött nagy kiterjedésű, nyílt vízfelületen pedig változatos madárvilág jelent meg táplálkozni, illetve több faj is költéshez kezdett a part menti növényzetben (cigányréce, böjti réce, szárcsa, nyári lúd).
A felújított vízügyi műtárgyak segítségével és a kikotort szakaszoknak köszönhetően vízzel telt meg a Karapancsai erdei-tavak legnagyobb tóegysége és a vízrendszer többi eleme is, lehetőséget adva a változatos, vizes élőhelyekhez kötődő fajok megjelenéséhez és megtelepedéséhez.
Késő tavasszal már tojásos fészekaljait találtuk a nyári ludaknak, nagy számban voltak jelen szárcsák és rendszeresen megjelent vadászni a rétisas.
Összességében elmondhatjuk, hogy gazdag élővilág fennmaradásának biztosítása érdekében elnyert európai uniós támogatás segítségével jelentősen javult a tavak állapota és - bár a műszaki beavatkozások nyomai még egy ideig láthatóak lesznek - a természet rohamos léptekkel foglalja vissza és népesíti újra ezeket a területeket.
Forrás: DDNP
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Himesházán, Kölkeden is felbukkannak...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Orbán Viktor szerint baj van a...
- Jönnek-mennek a felhők, de napsütés...
- Felszállásra felkészülni: jövő héttől...
- Pogány a bázisa a MOL megbízásából...
- Megnyitották a Hullámfüdő uszodáját is
- Tizennyolc afgán határsértőt fogtak...
- Hargitai János: 2026-ban az egész...

