Vádat emelt az ügyészség Gyárfás Tamás ellen
2019. július 30. kedd 09:41

Vádat emelt Fenyő János megölése ügyében Gyárfás Tamás ellen felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés miatt a Fővárosi Főügyészség.
A főügyészség az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: Gy. Tamás és Fenyő János az 1990-es évek meghatározó jelentőségű médiavállalkozója volt. A vádlott és a sértett között az 1990-es évek közepétől üzleti vita, "hatalmi harc, és ezekből fakadóan erős személyes ellentét alakult ki".
A vádlott 1997-ben elhatározta, hogy "a játszma végleges lezárása érdekében" megöleti a sértettet, és 1997 szeptemberében megbízott egy az éjszakai életből közismert személyt, aki 12 millió forintért vállalta Fenyő János megölését, ám miután átvett 6 millió forint előleget, nem teljesítette a megbízást. Gyárfás Tamás ezután bízta meg Fenyő János megölésével "P. Tamást" - Portik Tamást -, akit 1994 óta ismert.
A vád szerint Portik Tamás a megbízást elfogadta, és rávette "J. R-t" - Jozef Rohácot - Fenyő János megölésére.
Jozef Rohác 1998. február 11-én a II. kerületi Margit utcában a piros lámpánál, a gépkocsijában várakozó Fenyő Jánoshoz lépett, és egy géppisztollyal kivégezte. (A Fenyő-gyilkosság ügyében Jozef Rohácot már jogerősen elítélték.)
A Fővárosi Főügyészség "Gy. Tamás ellen felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre" - áll a közleményben.
Portik Tamással kapcsolatban a Fővárosi Főügyészség korábban perújítási indítvány előterjesztésére tett javaslatot a Fellebbviteli Főügyészségnek.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Új játszóhelyekkel gazdagodott a...
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- Fázott a télen? Pedig enyhébb volt az...
- Szigorúbb szabályok szerint...

