Vádat emelhetnek egy vírustagadóval szemben
2021. május 05. szerda 16:00

Rémhírterjesztés miatt javasol vádemelést a rendőrség egy vírusszkeptikussal szemben, a nyomozást a napokban fejezték be, és az ügy iratait megküldték az ügyészségnek - jelentette be az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.
Gál Kristóf felidézte: tavaly decemberben számolt be arról, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kiberbűnözés elleni főosztálya rémhírterjesztés miatt indított nyomozást vírusszkeptikusokkal szemben.
Hozzátette: az eljárásban megállapították, hogy egyikük nagy nyilvánosság előtt olyan cikket publikált, amelyben a maszkviseléssel és a koronavírus-járvány veszélyességével szemben fogalmazott meg állításokat. A további gyanúsítottak ellen tovább nyomoznak.
Az alezredes úgy fogalmazott: a széles körben terjesztett kijelentések a rendőrség álláspontja szerint alkalmasak voltak arra, hogy a járványügyi védekezést akadályozzák vagy akár meghiúsítsák.
Gál Kristóf sem decemberben, sem a szerdai tájékoztatón nem nevezte meg az ügy gyanúsítottját, ugyanakkor az MTI az ügyet jól ismerő forrásból úgy tudja: Gődény Györgyről van szó.
A szóvivő december 11-én, az operatív törzs aznapi online sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy négy olyan emberhez köthető helyszínen tartottak házkutatást, akik "a vírusszkeptikus tartalmak hangadói".
Szintén aznap a Facebook-oldalán a magát Doktor Gődénynek nevező férfi felesége azt közölte: "hajnalban megszálltak bennünket, majd házkutatás és lefoglalás után Gyurit elvitték a magukat +nemzetinek+ mondó nyomozóiroda emberei".
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Himesházán, Kölkeden is felbukkannak...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Orbán Viktor szerint baj van a...
- Jönnek-mennek a felhők, de napsütés...
- Felszállásra felkészülni: jövő héttől...
- Pogány a bázisa a MOL megbízásából...
- Megnyitották a Hullámfüdő uszodáját is
- Tizennyolc afgán határsértőt fogtak...
- Hargitai János: 2026-ban az egész...

