Tuzson: a déli határon mintegy százezer migráns gyűlt fel
2020. február 03. hétfő 12:29

A déli határ mentén mintegy százezer migráns gyűlt fel, veszélyeztetve a magyar határt - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Tuzson Bence (képünkön) azt mondta, hogy januárban 3400-an próbáltak meg átjönni a magyar határon, a múlt keddi röszkei áttörési kísérlet viszont bebizonyította, hogy a magyar határzár - mind a jogi, mind a fizikai és az élőerős - jól működik.
A határvédelem alapja az éberség, ezért a határ menti élőerők megduplázása mellett helikopterrel is folyamatosan figyelik a határokat - hangsúlyozta.
Az államtitkár azt mondta: a migránsok akciói mögött szervezettség figyelhető meg, ezek sokszor nem a csoporton belülről, hanem azon kívülről indulnak. A Soros-terv célkitűzései - például, hogy egymillió migránst be kell hozni Európába - nem váltak köddé, azok ellen határozottan fel kell lépni - tette hozzá.
Tuzson Bence beszélt arról is, hogy Magyarország a határainak védelmével Európát is védi, de csak kismértékű támogatást kap erre az uniótól. A magyar kormány továbbra is igényelni fogja, hogy az Európai Unió részben járuljon hozzá a határvédelem költségeihez - tette hozzá.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Másfél méter alá esik a Duna...
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- Bejárták Erdélyt a hetedikes parkos...
- KSH: 800 ezerhez közelít a magyarok...
- Páratlanul szép látványt nyújt...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Kamionnal ütközött egy személyautó a...
- Újonnan feltárt ősi Duna-meder...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...

