Tragédia a Balatonon: tizenéves testvérpár fulladt a tóba
2021. július 26. hétfő 08:43

Egy tizenéves testvérpár kereséséhez riasztották a vízimentőket Fonyódnál. Matraccal voltak bent a Balatonban, de elsodorhatta őket a szél.
A kora délutáni órákban tűnhetett el a tizenéves testvérpár Fonyódnál, a hatóságok nagy erőkkel indultak a keresésükre.
Több mentőcsónak és helikopter is érkezett a Balaton alsóbélatelepi szakaszához.
Úgy tudni, hogy egy 13 éves egy 17 éves testvérpár tűnt el. A fiatalok a strandról indultak fürdeni, de nem tudtak úszni, és elsodorhatta őket a szél.
A baleset idején éppen a helyszínen volt az M1 riportere Boldizsár Kata, aki szemtanúja volt a keresésnek.
„Délután három óra magasságában lettünk arra figyelmesek, hogy vízimentő hajók érkeznek és pásztázzák a vizet a Balatonon. Először három, majd újabb és újabb (hajó) érkezett, végül öt hajó órákon keresztül pásztázta a vizet. Aztán érkezett a mentőhelikopter is, egy rendőrségi helikopter. Közel 40 percen keresztül járták be a területet, egy olyan öt-hatszáz méterre a partszakasztól".
Az M1 tudósítója úgy tudja, hogy az egyik fiatal holttestét már vasárnap megtalálták, a másik fiatalt viszont továbbra is keresik.
A 13 éves kisfiú holttestét már megtalálták a hatóságok, viszont 17 éves testvérét továbbra is nagy erőkkel keresik a vízimentők és a vízirendészek. A szemtanúk elmondása alapján matraccal mehetett a vízbe a testvérpár. Azt mondták, arra lettek figyelmesek, hogy a két bója között üresen úszik a matrac.
Fonyódnál vasárnap napközben déli, délnyugati szél fújt, ami mindig veszélyt jelent a Balaton déli partján a strandolók számára, mert a tó közepe felé sodorja őket. A hétvégén ezért sűrűn riasztották a vízirendőröket. Csak szombaton hat embert mentettek ki a vízből.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Orbán Viktor szerint baj van a...
- Jönnek-mennek a felhők, de napsütés...
- Tizennyolc afgán határsértőt fogtak...
- A világ 500 legjobb egyetem közé...
- Várják a jelentkezőket a Virágos...
- Csodás égi jelenségeknek lehetünk...
- Hargitai János: 2026-ban az egész...
- Vádat emeltek egy titkos kertészetet...

