Több mint nyolcmillióra büntették Mellár Tamás frakciótársát
2021. március 12. péntek 18:16

Négyhavi tiszteletdíjának megfelelő összeggel, több mint 8,2 millió forinttal csökkentette Tordai Bence (Párbeszéd) fizetését Kövér László házelnök egy fegyelmi vétség miatt - közölte az Országgyűlés sajtóirodája pénteken az MTI-vel.
Az Országgyűlés elnökének döntése szerint Tordai Bencétől azért vonják meg négyhavi tiszteletdíját, mert az Országgyűlés március 1-jei ülésnapján, az azonnali kérdések órájában telefonjával felvételt készítve az ülésterem hátsó sorai felé induló Varga Mihály pénzügyminiszter után sietett, majd akadályozta, amikor a miniszter vissza akart térni üléshelyére.
Tordai Bence az azonnali kérdések után az ülésteremből távozó Varga Mihályt - az ülést vezető elnök kifejezett felszólítása ellenére - a folyosóra is követte, folytatva a zavaró magatartást - olvasható a dokumentumban.
Kövér László indoklása szerint Tordai Bence célzatosan hátráltatta az Országgyűlés ülésének egyik résztvevőjét az ülésteremben történő szabad mozgásában. Ebben az esetben a házelnök elrendelheti az országgyűlési képviselő kitiltását, illetve tiszteletdíjának csökkentését.
A döntés szerint a büntetés mértékét befolyásolta, hogy Tordai Bence az Országgyűlés jegyzője, akinek a házszabályi rendelkezések tiszteletben tartásán túl egyben azok betartatása és az Országgyűlés tekintélyének megóvása is törvényi kötelezettsége lenne.
Az ellenzéki képviselő emellett az Országgyűlés jelenlegi ciklusában már negyedik alkalommal sértette meg a házszabályi rendelkezéseket.
Tordai Bence a házelnöki döntés írásbeli közlését követő nyolc napon belül kérheti a mentelmi bizottságtól a döntés hatályon kívül helyezését.
MTI - Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Meghosszabbították a nemzeti petíció...
- Még nem igazi - kinyitott a mohácsi...
- Több mint tizennyolcezren...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...

