Több mint egyhavi bérrel emelkedik a csed
2020. augusztus 22. szombat 13:20

Összességében több mint egyhavi fizetésnek megfelelő összeggel emelkedik 2021 júliusától a hat hónapon át járó csecsemőgondozási díj (csed) - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) helyettes államtitkára szombaton.
Sölch Gellért egy kóspallagi hagyományőrző és kulturális rendezvény megnyitóján arról beszélt, hogy a kormány időben meghozott intézkedései nyomán a helyi közösségek összefogása és egymás segítése adott erőt, hogy sikerrel vegyük az első akadályt a koronavírus-járvány idején.
Hozzátette: Magyarország olyan erővel rendelkezik, amellyel sikeres nemzet lehet a 21. században, a harmadik évezredben is. Az a szabadság és szuverenitás kellett ahhoz, hogy a kormány időben hozhasson meg intézkedéseket, amelyet még Szent István király államszervező munkája eredményeként, rengeteg áldozattal őriztek meg őseink - fogalmazott.
A helyettes államtitkár kijelentette: a kormány számára a legfontosabb útjelző a család, ezért minden döntésénél a családokat tartja szem előtt. Harminchárom olyan állami támogatás működik, amely a családokat segíti, az ingyenes tankönyvektől és a támogatott gyermekétkeztetéstől a családi adókedvezményen át a családok otthonteremtési támogatásáig - sorolta. Hozzátette, hogy a családok támogatásából a kormány a járvány alatt sem engedett, sőt még a bővítésükről is döntött, ezért emelkedik jövő júliustól a csed.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Újabb öt évig Horváth Zsolt vezeti a...
- Nézőpont: erősödött a Fidesz, nő a...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Maradnak a felhők, de picit...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...
- Vasúti nagykörút: Hargitai János...

