Több mint 21 300 embert fogtak már el idén a határon
2021. március 24. szerda 09:32

Eddig több mint 21 300 embert akadályoztak meg idén abban, hogy illegálisan bejusson Magyarországra és 217 embercsempész ellen indult eljárás - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
Bakondi György elmondta, az elfogottak száma alapján kijelenthető, hogy egyre többen próbálkoznak átjutni a határon; nőtt az úgynevezett balkáni migrációs útvonalon érkezők szám.
Hozzátette, a leginkább "leterhelt" a szerb-magyar-román hármashatár térsége. Főként szírek, afgánok, irániak és pakisztániak, de indiaiak is nagy számban jelennek meg ott.
Kitért arra is, hogy a koronavírus-járvány első hulláma idején jelentősen csökkent a migráció, mert az érintett országok szigorú határőrizetet vezettek be. Most viszont, miközben az Európai Unió polgárai általában nem utazhatnak, a zöldhatáron "tulajdonképpen kontroll nélkül" érkezhetnek a migránsok - tette hozzá.
Bakondi György a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kifejtette: a járvány miatt sokan elveszítették az állásukat Európában, ezért most nem áll meg az az érv, hogy a munkaerő miatt van szükség a migránsokra.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Vaddisznóval ütközött egy Pécsről...
- Állami intézmények informatikai...
- Összecsomagoltak a mohácsi rendőrök,...
- Csaknem hatvan éve nyílt meg a Török...
- Jégeső, zivatar csaphat le Baranyára
- Ollóval szúrta le az apját egy férfi...
- Sztrádanyitás: a Drávaszög közelebb...
- Sosem látott nagyságú gyakorlatot...
- Mohácson, Dunaszekcsőn, Kölkeden...