Tizenegyezer rászoruló kap élelmiszercsomagot decemberben
2017. december 18. hétfő 16:30

Tizenegyezer rászoruló kap tartós élelmiszereket decemberben az országban - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hétfőn Szobon, ahol hátrányos helyzetű gyermekes családoknak adtak át ilyen csomagokat.
Rétvári Bence a csomagosztás előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy az európai uniós és magyar költségvetési forrásból működő Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Programon (RSZTOP) keresztül korábban hajléktalanokat támogattak három kelet-magyarországi megyében; a program azóta országossá vált és célcsoportja is bővült.
Az államtitkár beszélt arról, hogy a program első felében négyezer adag ételt osztottak ki naponta, így legalább napi egyszeri meleg ételhez jutott több ezer hajléktalan.
Hozzátette, második lépésként először Kelet-Magyarországon bővült a célcsoport: azóta azok a családok, amelyekben háromévesnél kisebb gyermek van, valamint a megváltozott munkaképességű emberek és a rászoruló idősek is rendszeresen kaphatnak élelmiszercsomagot.
A kisgyermekesek havonta, a többi rászoruló pedig negyedévente juthat a csomaghoz, amely 10-12 kilogrammos és egyenként körülbelül 13 ezer forint értékű - mondta Rétvári Bence.
Az államtitkár kitért arra, hogy decemberben már országosan 116 járásban és 260 helyszínen hozzávetőlegesen 11 ezer csomagot adnak át.
Közölte, összesen 18 milliárd forintot fognak a csomagokra és azok kiosztására fordítani, várhatóan több éven keresztül.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lecsukták a halálba menekült...
- Vádat emeltek egy baranyai település...
- Lángok borítottak el egy autót Pécsett
- Drámai változás jön, gyorsan és...
- Tízéves unokáját zaklató nagymama...
- Idén is megrendezik a Pécsi...
- Megkezdődtek a tavaszi Erzsébet-táborok
- KSH: 800 ezerhez közelít a magyarok...
- Napsütéses, meleg napunk lesz...
- Kell az erősítés, szolgálati kutyákat...

