Tíz hét után vitték el az ötös lottó főnyereményét
2019. június 30. vasárnap 15:30

Tíz hét halmozódás után nyerték meg a szombati sorsoláson az ötös lottó főnyereményét, amelynek összege 1,154 milliárd forint - közölte a Szerencsejáték Zrt. vasárnap.
Tájékoztatásuk szerint a 26. héten a 4, 10, 24, 55, 77-es számokkal játszó egyetlen szelvénytulajdonosnak a sorsolás napjától számított kilencven napon belül kell jelentkeznie nyereményéért.
A Szerencsejáték Zrt. a milliárdos összeget nyerők számára úgynevezett nagynyertes-vonalat tart fenn, amelynek elérhetősége a társaság honlapján és az értékesítőhelyeken is megtalálható.
Ezen a vonalon a játékost a szelvényen lévő információk alapján beazonosítják, majd személyes találkozón megvizsgálják az eredeti szelvényt és annak érvényességét. Ezek után a nagy összegű nyeremények kifizetése minden esetben banki átutalással történik, ezért a nyertesnek Magyarországon nyitott folyószámlával kell rendelkeznie - írták.
Az ötös lottó több mint 62 éves története során az eddigi legnagyobb összeget, több mint ötmilliárd forintot 2003-ban nyerték el, 38 hét telitalálat-mentes időszak után. Az idei április 20-ai sorsoláson pedig 29 hét halmozódás után minden idők harmadik legmagasabb nyereményét - közel 4,2 milliárd forintot - vihette haza egy játékos.
A nagyobb nyeremények felvételekor kitöltött anonim kérdőívekre önkéntesen adott válaszokból az derült ki: a nyertesek főleg állandó számokkal játszanak, és szinte mindegyikük hosszabb ideje, akár évtizedek óta rendszeresen lottózik. Vannak olyan játékosok is, akik már többször is nyertek nagyobb összeget életük során - áll a közleményben.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...
- Új játszóhelyekkel gazdagodott a...
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Fázott a télen? Pedig enyhébb volt az...
- Szigorúbb szabályok szerint...

