Talicskával tolta el több tízmilliós zsákmányát egy betörőbanda

2020. május 15. péntek 11:28

Talicskával tolta el több tízmilliós zsákmányát egy betörőbanda

Őrizetbe vették kedden a szigetszentmiklósi nyomozók azt a két férfit, akik harmadik társukkal közel ötvenmillió forintnyi zsákmányt vittek el gyerektalicskával egy dunavarsányi házból 2019 decemberében - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján. 

 

 

A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak szinte mindent elvittek a házból, beleértve két lemezszekrényt is, amelyeket kitéptek a falból. A háztól nem messze szétverték és kiürítették a szekrényeket, majd elmenekültek több tízmillió forintot érő pénzzel, nagy értékű karórákkal, arany ékszerekkel, személyes iratokkal.

A kedden elfogott két Pest megyei gyanúsított, illetve társuk, akit időközben másik ügy miatt is letartóztattak, tagadta a bűncselekmény elkövetését.

A nyomozók a gyanúsítottak lakásán kutatást tartottak, a betörésből zsákmányolt ékszerek és pénz egy részét megtalálták és lefoglalták.

Lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le ellenük a rendőrség a további eljárást.

MTI