Szombaton zárul a nemzeti régiók védelméért indított aláírásgyűjtés
2020. november 05. csütörtök 12:02

Szombaton zárul a nemzeti régiók európai uniós védelméért indított aláírásgyűjtés - hangzott el csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Pesty László, a Székely Nemzeti Tanács által indított kezdeményezés kampányfőnöke azt mondta, hogy "egy a négyhez" arányú esélyt lát a sikerre.
Négy országban további aláírásokra van szükség - fűzte hozzá, megjegyezve, hogy Horvátországból, Litvániából, Spanyolországból és Szlovéniából érkezhetnek be a szükséges szavazatok.
A véghajrában az is nehézséget okoz - ismertette -, hogy pár napja a Facebook, az Instagram és a Youtube letiltotta a kampány fizetett hirdetéseit. Hangsúlyozta: folyamatosan azon dolgoznak, hogy minél több emberhez eljusson az őshonos kisebbségek ügye.
Az aláírásgyűjtés tavaly május 7-én indult; a koronavírus-járványra tekintettel hat hónappal, november 7-éig meghosszabbították az aláírásgyűjtési időszakot azon kezdeményezések esetében, amelyek március 11-én már folyamatban voltak.
Az európai polgári kezdeményezés jogintézménye lehetővé teszi, hogy az Európai Unió állampolgárai közvetlenül felkérjék az Európai Bizottságot, terjesszen elő jogalkotási javaslatot a hatáskörébe tartozó területen.
A polgári kezdeményezést a 27 uniós tagország közül legalább hétből származó, legkevesebb 1 millió uniós polgárnak kell aláírásával támogatnia. A hét tagállam mindegyikében össze kell gyűjteni az adott országra vonatkozó minimálisan szükséges számú aláírást.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Újabb öt évig Horváth Zsolt vezeti a...
- Nézőpont: erősödött a Fidesz, nő a...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...
- PTE: közösségi adatgyűjtés indul...
- Maradnak a felhők, de picit...
- Több mint tizennyolcezren...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Meghosszabbították a nemzeti petíció...

