Szili Katalin: tart a küzdelem a nemzeti régiók védelméért

2023. május 01. hétfő 13:00

Szili Katalin: tart a küzdelem a nemzeti régiók védelméért

A nemzeti régiók védelméért indított polgári kezdeményezés tizedik évfordulójáról emlékezett meg Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága által az MTI-hez  eljuttatott közleményében.

 

 

 

Szili Katalin azt írta: tíz évvel ezelőtt ezen a napon alakult meg Marosvásárhelyen a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére hét európai ország képviseletében azon polgári bizottság, amely céljául tűzte ki, hogy elérje az európai jogszabályalkotást a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy az európai mozgalom a nemzeti régiók védelméért az elmúlt tíz évben „megvívta harcainak jelentős részét, köszönhetően a kitartó és szívós munkának és a legnagyobb fokú állhatatosságnak". Tette ezt úgy - folytatta -, hogy időközben a másik nagy nemzeti kisebbségvédelmi polgári kezdeményezést, a Minority SafePacket az Európai Bizottság az összes javaslatával együtt lesöpörte az asztalról, mondván, több mint egymillió európai polgár támogató aláírásának ügye egy adott problémakörrel kapcsolatosan már vagy megoldott vagy van hathatós stratégiája.

A politikus feltette a kérdést, nem azért jött-e létre a polgári kezdeményezések intézménye, hogy a polgárok közvetlenül befolyásolhassák az Európai Bizottságot, annak jogalkotási folyamatát? Az eddigi tények alapján „már tudjuk, hogy ez csak elviekben működik (...), a polgári kezdeményezés csak szépségtapasz az EU-s intézményrendszer testén" - írta. Hozzátette: de akkor mégis „mi végre az európai mozgalom, mi végre a nemzeti kisebbségek, a nemzeti régiók védelme"?

Meggyőződése szerint - folytatta - ennek „legalább kétszer egymillió oka van". Az Európai Bizottság pedig eldöntheti, hogy a saját intézményrendszerét magáévá teszi-e és komolyan veszi-e, miként vesz részt a nemzeti kisebbségvédelemnek ezen a szintjén és használja-e saját eszközeit feladatai ellátására az uniós szerződésekben megfogalmazott alapelveknek megfelelően - fejtette ki Szili Katalin.

Közölte:

a mozgalom nem áll le, a kisebbségvédelem lehet, hogy átalakulni látszik, de a nemzeti kisebbségek jóléte mai napig valós kihívást jelent a modern közösségeknek, államoknak és szövetségeknek.

Hozzátette: ezért van nagy szükség a közös gondolkodásra, a jogalkotásra az együttéléshez, arra, hogy az európai mozgalom folytatódjon, hogy az „álláspontunk megértetéséért" folytatott küzdelem végre célt érjen.

„Lehet, hogy nem ma, de bízunk benne, hogy holnap már biztosan" - hangoztatta közleményében Szili Katalin.

Az európai polgári kezdeményezés jogintézménye lehetővé teszi, hogy az Európai Unió állampolgárai közvetlenül felkérjék az Európai Bizottságot, terjesszen elő jogalkotási javaslatot a hatáskörébe tartozó területen. A polgári kezdeményezést a 27 uniós tagország közül legalább hétből származó, legkevesebb egymillió uniós polgárnak kell aláírásával támogatnia. A hét tagállam mindegyikében össze kell gyűjteni az adott országra vonatkozó minimálisan szükséges számú aláírást, ez Magyarországon 15 750-et jelent.

MTI