Szili Katalin: a nemzeti kisebbségek ügye európai ügy
2020. március 03. kedd 18:10

A civil közösségek, valamint a nemzet mint közösség fontosságát hangsúlyozta a határon túli autonómiaügyek egyeztetéséért felelős miniszterelnöki megbízott kedden a kecskeméti megyeházán, a városi civil fórumon. Szili Katalin közölte, 21. századi együttműködésre kell törekedni az Európai Unión belül a nemzeti régiókban.
A miniszterelnöki megbízott a nemzeti összetartozás évéhez kapcsolódóan a Székely Nemzeti Tanács által a nemzeti régiók védelméért indított európai polgári kezdeményezésről beszélt, illetve a támogatására kérte a jelenlévőket.
Szili Katalin szerint a 21. század a magyaroknak lehetőséget ad a nemzeti szolidaritás, a közösséghez tartozás megélésére.
Úgy vélekedett: 21. századi együttműködésre kell törekedni a nemzeti régiókban, és olyan együttműködést kell teremteni, amely megmutatja, hogyan lehet a közösségeket megtartani és az identitásukat megőrizni Európában.
Hozzátette: ezen célok elérésében fontos szerepet tölthetnek be a közjó szolgálatában álló civil szervezetek is.
Szili Katalin szólt arról a mintegy ötvenmillió emberről, akit nemzeti kisebbségként tartanak számon Európában. Közölte, ők a saját szülőföldjükön szeretnék megőrizni az identitásukat, kultúrájukat és használni saját nyelvüket, ám az uniónak - úgy tűnik - nem annyira fontosak, mint az afrikai származású emberek alapvető jogai.
A nemzetiségi kisebbségek ügye nem belügy, nem magyar ügy, hanem európai uniós ügy - hangoztatta a politikus.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Több milliárdot elcsalt bűnbanda...
- A rámpa meghosszabbítása miatt...
- Orbán Viktor szerint nem érdemes...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Hamarosan elkezdődik a csillagászati...
- Érkeznek a felhők, az esernyőkre is...
- Horváth Zoltán: a busójárás...
- Állatorvosi ügyelet hétvégén Mohácson...

