Százegy, de nem ám kiskutya: drogültetvényre is bukkantak
2019. szeptember 07. szombat 10:42

A rendőrök 101 tő cannabist találtak egy becskei ház udvarán; a tulajdonos 51 éves férfit őrizetbe vették - közölte a rendőrség szombaton a honlapján.
A közlemény szerint a német rendőrség még szeptember 5-én jelezte a magyar társszervnek, hogy elfogtak egy drogfutárt, aki rendszeresen szállított Hollandiából marihuánát Magyarországra.
Az elfogásakor nála talált kábítószert az 51 éves P. Szabolcsnak kellett volna átadnia a főváros IX. kerületében, a Vaskapu utcában. A rendőrök felkutatták a férfit, és a hátizsákjában 13,2 millió forintot találtak. Ez megfelelt az elfogott futárnál talált drog ellenértékének.
A rendőrök kutatást tartottak P. Szabolcs budapesti lakcímén, ahol mobiltelefonokat, a kábítószer adagolására alkalmas tasakokat, valamint egy hordóban kábítószergyanús növényi törmeléket foglaltak le.
A Nógrád megyei Becskén egy, a férfi tulajdonában álló ház udvarán pedig megtalálták a 101 tő cannabis növényből álló ültetvényt.
A gyanúsítottat kihallgatták, őrizetbe vették, és indítványozták letartóztatását - áll a közleményben.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Fázott a télen? Pedig enyhébb volt az...
- Orbán Viktor szerint nem érdemes...
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- A Baranyában medvehagymát gyűjtők...
- Kiderült, hány sasmadár lakja a...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...
- Negyven év után vonul nyugdíjba a...

