Sok műtét vár még a szétválasztott sziámi ikrekre
2019. augusztus 21. szerda 11:08

Tucatnyi műtétet kell még elvégezni a fejüknél összenőtt és augusztus elején sikeresen szétválasztott bangladesi sziámi ikreken, de ezek kisebb beavatkozások lesznek - közölte a teljes egészében magyar tervezésű és kivitelezésű, Operation Freedomnak elnevezett műtétsorozat fő koordinátora szerdán az M1 aktuális csatornán.
Pataki Gergely azt mondta, jelenleg az intenzív terápiás szakasz tart, a további műtétek csak akkor kezdődhetnek el, ha a két kislány állapota stabilizálódik.
A beavatkozások plasztikai helyreállító műtétek lesznek, többek között a koponyaboltozat további helyreállítását végzik majd - tette hozzá.
Közölte: Rabeya egyre jobban van, Rukaya viszont még lélegeztető gépen van, de reményei szerint fel tudják majd ébreszteni a kislányt.
A műtét világújdonságot jelent, és az is egyedülálló, hogy technikai transzferrel egy fejlődő országban végezték el, viszont - amíg mindkét kislány fel nem épül - a műtét csak technikai siker - hangsúlyozta.
Csókay András (képünkön), a műtétsorozat harmadik fázisának vezetője közölte: a műtétek előtt minden vizsgálat azt mutatta, hogy az egyik kislány veséje csak 11 százalékosan működik, műtét közben azonban "csoda" történt, mert a vese elkezdett jól működni.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Meghosszabbították a nemzeti petíció...
- Még nem igazi - kinyitott a mohácsi...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Több mint tizennyolcezren...
- Új motorvonatokat, InterCity-kocsikat...

