Pozitív lett Hollik István koronavírustesztje
2020. augusztus 27. csütörtök 14:22

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtökön a Facebook-oldalán bejelentette, hogy pozitív lett a koronavírustesztje.
Azt írta: hétfőn és kedden rosszul érezte magát, ezért a következő napok találkozóira és elsősorban a Tranzit közéleti évadnyitóra figyelemmel azt tartotta felelős magatartásnak, ha tesztelteti magát.
Miután tesztje pozitív lett, elővigyázatosságból minden programot lemondtak, Hollik István pedig azonnal karanténba vonult.
Hozzátette, múlt szombaton részt vett egy magánrendezvényen, s onnan is - a szabályok szerint - leadta minden kontaktját a hatóságok felé. Ez érint több kormánypárti politikust is.
Kitért arra is, hogy a nyáron nem járt külföldön és minden szabályt betartott. "Ebből is látszik, hogy a vírus itt van és fokozott figyelmet kíván mindenkitől" - szögezte le.
A Fidesz kommunikációs igazgatója azt írta: a karantén szabályait betartva dolgozik tovább.
Hollik István a bejegyzésében köszönetét fejezte ki a járványügyi szakemberek profi, gyors és együttműködő munkájáért.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Újabb öt évig Horváth Zsolt vezeti a...
- Nézőpont: erősödött a Fidesz, nő a...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...
- Maradnak a felhők, de picit...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...

