Pánikolt a vírus miatt, robbantással fenyegetőzött
2020. április 26. vasárnap 16:10

Letartóztatott a Budai Központi Kerületi Bíróság vasárnap egy férfit, aki azzal fenyegette a rendőröket, hogy ha nem csökkentik egy XIII. kerületi áruház vásárlóinak számát, robbantással éri el célját - közölte a fővárosi főügyész vasárnap az MTI-vel. A végzés nem jogerős.
Ibolya Tibor a közleményben azt írta: az 54 éves férfi csütörtökön felhívta a rendőrséget, hogy túl sokan vannak az áruházban, és azt követelte tőlük, hogy két napon belül csökkentsék a vásárlók számát, különben egy Molotov-koktéllal "elintézi", hogy a koronavírus-járvány miatt kevesebben tartózkodjanak az áruházban.
A telefonáló később megjelent az üzletnél, és gyalázkodó kifejezéseket írt a falra - tette hozzá.
A közlemény szerint a rendőrség azonosította a férfit, és gyanúsítottként hallgatta ki terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés és rongálás miatt, majd előterjesztést tett a letartóztatására. A Fővárosi Főügyészség a bűnismétlés kizárásáért a férfi letartóztatását indítványozta, amelyet a Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelt.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orbán Viktor szerint nem érdemes...
- Hamarosan elkezdődik a csillagászati...
- Több milliárdot elcsalt bűnbanda...
- Negyven év után vonul nyugdíjba a...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Érkeznek a felhők, az esernyőkre is...
- Állatorvosi ügyelet hétvégén Mohácson...
- Orbán Viktor: Brüsszelben azon...
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...

