Összecsapott két sofőr, a rendőrök vetettek véget a párbajnak - Videó!
2020. május 12. kedd 09:03

Járőröket állított le a bejelentő, és kért tőlük segítséget egy, az út közepén ordítozó és a járművét ököllel verő férfi miatt.
A 2-es számú főút gödi szakaszán egy osztrák hatósági jelzésű tehergépkocsival közlekedett a 43 éves P. Gábor 2020. május 8-án 9 óra 30 perc körül, amikor megelőzött egy másik, Vác felől Dunakeszi irányába haladó kamiont, majd bevágott elé. Kipattant a járműből, hangosan ordítozott és ököllel püfölte a megállított kamion ajtaját.
A rendelkezésre álló adatok szerint a sofőrök útja a végső elszámolás előtti percekben többször keresztezte egymást. P. Gábor - az utastérben kisbabájával - balról többször megelőzte a kamiont, cikázott előtte, majd hirtelen bevágott elé és állóra fékezve kényszerítette indokolatlan és hirtelen megállásra. Az utat elfoglaló, keresztben álló járművek miatt pedig feltorlódott a szintén megállni kényszerülő többi autós.
P. Gábor beismerte a bűncselekmények elkövetését. Elmondása szerint felbőszítette, hogy a kamionos fékezésre kényszerítve sorolt be elé, letörte az egyik tükrét, majd továbbhajtott. Ezt akarta megbosszulni és számon kérni. Viselkedését kialvatlanságával és ingerültségével magyarázta.
A Váci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti veszélyeztetés bűntettének, és garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást P. Gábor ellen, és intézkedtek vezetői engedélyének bevonására.
Forrás: police.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több milliárdot elcsalt bűnbanda...
- Negyven év után vonul nyugdíjba a...
- Hamarosan elkezdődik a csillagászati...
- Orbán Viktor szerint nem érdemes...
- Orbán Viktor: Brüsszelben azon...
- Várhatóan nem emelkedik a...
- Állatorvosi ügyelet hétvégén Mohácson...
- Kezdődik a Budapesti országút...
- Maradnak a felhők, de picit...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...

