Őrzi előnyét a Fidesz-KDNP az önkormányzati választás után

2019. november 12. kedd 14:28

Őrzi előnyét a Fidesz-KDNP az önkormányzati választás után

Őrzi előnyét a Fidesz-KDNP az önkormányzati választás után, a leadott szavaztok 52 százalékát szereznék meg a kormánypártok egy most vasárnap tartott választáson - közölte októberi közvélemény-kutatása alapján a Nézőpont Intézet kedden az MTI-vel. 

 

 

Közleményük szerint a Momentum Mozgalomra 13, a Demokratikus Koalícióra (DK) 11, a Jobbikra - augusztushoz képest egy százalékponttal több - 9 százalék szavazna.

Az MSZP-Párbeszédnek (MSZP-P) 6 százalékos a támogatottsága, tehát egy most vasárnapi választáson sem lépnék át a közös listaállítás esetén bejutást jelentő 10 százalékos küszöböt. A Magyar Kétfarkú Kutyapárt és a Lehet Más a Politika 3, a Mi Hazánk Mozgalom pedig 2 százalékon áll, azaz önerőből ezek a pártok nem jutnának parlamenti képviselethez - tették hozzá.

A közvélemény-kutatás alapján a budapesti biztos szavazók körében 39 százalékos támogatottsággal a Fidesz-KDNP a legnépszerűbb párt. A legerősebb ellenzéki erő 20 százalékkal a Momentum lett, amelyet a DK követ 15 százalékkal. Az MSZP-P Budapesten jobban szerepel, 9 százalékon áll - ismertették az adatokat.
Budapesten kívül a kormánypártok eredménye és az ellenzéki pártokkal szembeni előnye is nagyobb. A Fidesz-KDNP-re 55, a Momentumra 12, a DK-ra pedig 10 százalék szavazna. A fővárosban az összevont ellenzék pártjait 60, a lakosság többségét adó vidéken viszont mindössze 44 százalék támogatja - írták.

A közlemény szerint ahogy az önkormányzati választást megelőzően, úgy most is magas volt a politikailag aktív, de pártpreferenciával nem rendelkezők aránya országosan. A Nézőpont legutóbbi felmérésében a teljes népességen belül 17 százalék volt az aktívak aránya, 9 százalék pedig az inaktív megkérdezetteké.

Az intézet kutatása október 14. és október 27. között 2300 ember személyes megkérdezésével készült. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 2300 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba 2,1 százalék.

MTI