Orbán Viktor: pedofil bűncselekményekhez kapcsolódó ügyekben nincs pardon!

2024. február 23. péntek 08:48

Orbán Viktor: pedofil bűncselekményekhez kapcsolódó ügyekben nincs pardon!

Az új államfő feladata lesz, hogy helyreállítsa az előző köztársasági elnök, Novák Katalin kegyelmi döntése miatt megbomlott nemzeti egységet, világossá kell tenni, hogy pedofil vagy ahhoz kapcsolódó bűncselekményekhez kötődő ügyekben nincs pardon - jelentette ki a miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

 

 

 

Azt gondoltuk, hogy a tapasztalat, az alkotmányos és jogi ügyekben való jártasság, a nemzetközi jogi ismerete és egy megfelelő életút Sulyok Tamást hozták elő mint leginkább alkalmas jelöltet - fogalmazott.

A kegyelmi döntésről a miniszterelnök azt mondta, hogy ez elnöki hatáskörben van és Novák Katalin egy olyan ügyben mondott igent, amelyben az egyetlen elfogadható válasz a nem lett volna. Ezt szinte mindenki így érezte az országban.

Emiatt megbomlott a nemzet egysége, amit egyetlen módon, lemondással és egy új köztársasági elnökkel lehetséges helyreállítani. Novák Katalin becsületére legyen mondva, hogy beismerte a hibáját és távozott.

Orbán Viktor azt mondta, hogy reméli, hogy az új elnök a pedofil kérdésben nem ismer majd pardont, mert az a minimum, hogy ha egy gyerekeket bántalmazó embert már elítélnek, akkor az semmiképp ne kaphasson kegyelmet. Tisztességes országban, mint Magyarország, ilyesmi egész egyszerűen nem fordulhat elő - mondta.


A miniszterelnök hangsúlyozta: szeretné látni, hogy hazai gyermekvédelmi intézmények vezetőinek kinevezésekor megfelelően elvégezték-e az alkalmassági vizsgálatokat.

Az ugyanis lehetetlen - mondta -, hogy ehhez hasonló eset, ilyen mismásolás megtörténhessen. Nyilvánvaló, hogy az alkalmassági vizsgálatot nem megfelelően végezték el, ez esetben ugyanis fel kellett volna, hogy tűnjön, hogy itt baj van.

Orbán Viktor leszögezte, hogy a gyermekekkel foglalkozó intézményvezetők (előzetes) vizsgálata során ki kell térni az adott személy életvitelére, szexuális devianciáira, a pszichológiai alkalmasságra is.

„Itt rendet kell tenni, és személyesen végig fogom követni ezt a folyamatot" - tett ígéretet a miniszterelnök.

Gyermekvédelmi ügyekben egy újabb szigorítás további feszültségeket szülhet Brüsszellel, Orbán Viktor szerint azonban ha mindig az ő érveiket követnénk, akkor ugyanúgy néznénk ki és ugyanúgy élnénk, mint ők.

„Mi nem szeretnénk úgy élni, hogy a brüsszeliek" - szögezte le.

A magyarok pedig - reményei szerint - ki fogják mondani, hogy a gyermekek nevelése kizárólag a szülők dolga, abba kívülről mások, például az LMBTQ-aktivisták nem szólhatnak bele.

Orbán Viktor elmondta, egy magyar kifejezéssel lehetne leírni azt, ami Brüsszelben uralkodik, ez a „kapuzárási pánik". A kormányfő szerint mivel hamarosan lejár a képviselők mandátuma Brüsszelben, hirtelen szeretnének lerendezni minden kérdést az LMBTQ, a migráció és a háború terén.

Ezt ki kell „bekkelni" - fogalmazott a miniszterelnök.

Az LMBTQ-ügyében nagy az egyetértés a magyar társadalomban a miniszterelnök szerint. A migráció kérdésével kapcsolatban azonban elmondta, hogy sok a „fizetett ügynök" hazákban. A kormányfő emlékeztetett, hogy Brüsszelben a Soros-terv alapján cselekszenek, amikor azt mondják, hogy migránsgettókat kell létrehozni.

2015-ben egyedül harcoltunk, most már vannak, akik csatlakoztak. Már nem vagyunk egyedül, például a szlovákok és sokan mások bátran beleálltak a migrációs paktumba - húzta alá.

Nem akarjuk kidobni egy utolsó brüsszeli hajrá miatt azt az eredményt, hogy migránsmentes ország vagyunk - hangsúlyozta a miniszterelnök.

„A háborút nem kiterjeszteni és eszkalálni kell, hanem véget vetni annak. Magyarország azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat szorgalmaz, és erre hívja fel a harcoló feleket."

Az orosz-ukrán háború két éves évfordulója kapcsán Orbán Viktor leszögezte: Oroszország megtámadta Ukrajnát, és ez számos elvi kérdést felvett, de leginkább reálpolitikai kérdést. A realitások első perctől kezdve egyértelműek.

Egy háborúba nem lehet belemenni, a Nyugat nem ugorhat fejest egy háborúba, egy olyan ügybe, ahol nincs megoldás a harctéren.

Oroszországot nem fogja tudni legyőzni Ukrajna.

Küldhet Franciaország, Németország, Nagy-Britannia fegyvert, lőszereket Ukrajnának, de ettől még nem lesz harctéri fölénye Oroszországgal szemben. Ez egy veszett háború Ukrajna számára a harctéren.

A NATO legelső perctől kijelentette, nem fog katonákat küldeni. Innentől világos, hogy békére, tűzszünetre kell törekedni, mert Oroszországot így nem lehet legyőzni.

Iszonyatos pusztítás, súlyos felelősség a háború. Tehát egy újabb békefolyamatra van szükségünk. Egy élhető Európa megteremtésére kell törekedni. Megértem a Nyugatot, de Magyarország szemszögéből veszélyesebb a háború, mivel itt zajlik a szomszédba. Nekünk béke kell, ez egy létkérdés - mondta Orbán Viktor. Mivel Oroszország atomhatalom, így még veszélyesebb a háború folytatása.

Hozzátette, a nyugatiak beleléptek egy gödörbe, és nem tudják abból a lábukat kihúzni. De a közvélemény ezt majd rendbe teszi. Úgy véli, hogy a nyugat-európai vezetőknek a háború kitörését követően kalkulációkat kellett volna végeznie, majd miután érzékelik, hogy az emberek nem támogatják Ukrajna felfegyverzését, beismerni azt, hogy hibáztak.

Most viszont „szembe kell nézni a háború kiterjedésének a kockázatával, ami gazdasági csődbe fogja taszítani Európát" - fogalmazott Orbán Viktor.

Meggyőződése szerint el fog jönni az a pillanat, amikor a nyugati vezetőknek nem lesz választásuk, mint beismerni, hogy katonai úton nem lehet megoldani a helyzetet, mégis inkább diplomáciai tárgyalásokra lesz szükség, amit a magyar kormány a konfliktus elejétől kezdve hangsúlyoz.

A kormányfő szerint a politikusoknak, országvezetőknek személyes felelősségük van a háború kezelésében, de például a migránsok beengedésében is.

„Előbb-utóbb valakinek Nyugaton fel kell tartania a kezét, és azt kell mondania: én hibáztam!" - mondta. Ezért van nagy jelentősége az őszi amerikai választásoknak is. A politikában nehéz beismerni a hibákat, és azt mondani, hogy eddig mentünk ebbe az irányba, de mostantól inkább abba az irányba kellene tartani.

Ennek megvalósulását a miniszterelnök Európában jelenleg nem látja, ezért úgy véli, hogy a változás Európában csak az amerikai választásokkal, Donald Trump elnöki visszatérése révén valósulhat meg.


Szeretnénk, ha Donald Trump visszatérne az Egyesült Államok elnöki székébe, és békét csinálna Európa keleti felén - jelentette ki Orbán Viktor.

Orbán Viktor elmondta, megérti a frakció svéd NATO-csatlakozással kapcsolatos ellenállását. Mint mondta, arra kérte őket, hogy hadd beszéljen a svéd miniszterelnökkel.

A kormányfő elárulta, kötünk komoly hadiipari megállapodásokat a svédekkel, ugyanakkor úgy fogalmazott, a svédeknek el kell fogadni, hogy nem vagyunk egyformák. Orbán Viktor elmondta, Svédország máshogy rendezkedett be, máshogy szeretne élni, mint ahogy Magyarország.

„Nálunk alapvető a kereszténység. Egy családközpontú ország vagyunk. Mi békepártiak vagyunk, a svédek háborúpártiak az orosz-ukrán konfliktusban" - húzta alá a miniszterelnök.

Ugyanakkor elmondta, ha Svédország nem akarja megmondani, hogy mi hogyan éljük, és mi sem akarjuk megmondani, hogy ők hogyan éljenek, akkor létre tudunk hozni egy katonai szövetséget érdekalapon. Orbán Viktor elárulta, ezt pecsételjük meg a mai napon, hétfőn pedig a parlament is áldását adhatja erre.

MTI - Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán