Orbán: a csata döntő fázisába léptünk, három nap múlva érkezik az első adag vakcina

2020. december 23. szerda 14:21

Orbán: a csata döntő fázisába léptünk, három nap múlva érkezik az első adag vakcina

 Három nap múlva megérkezik a koronavírus elleni első adag oltóanyag Magyarországra - közölte Orbán Viktor miniszterelnök a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai ülése után a Facebookon megjelent videójában. 

 

 

"A csata döntő fázisába léptünk" - fogalmazott a kormányfő.

Elmondta, az operatív törzs tanácskozásán még egyszer áttekintették és jóváhagyták az oltási tervet.

Az első vakcinákból először az orvosok, az ápolók és a betegek életéért küzdő, intenzív osztályon dolgozók kapnak oltási lehetőséget - közölte Orbán Viktor.

Jelezte: később tömeges oltás is kezdődik Magyarországon, ám ennek pontos időpontját még nem tudni, az pedig, hogy milyen vakcinával történik majd, az az EU, illetve a magyar hatóságok által lefolytatott engedélyeztetési eljárásoktól függ.

A kormány mindenkivel egyeztet: nyugati, keleti, amerikai, európai, orosz, kínai és izraeli, engedélyeztetésre váró termékekről is tárgyal - tette hozzá.

A miniszterelnök ismét hangsúlyozta, hogy a tömeges oltás önkéntes és ingyenes lesz, egyúttal kérte, hogy aki be akarja oltatni magát, az regisztráljon.

Az operatív törzs ülésén megnézték a vakcinaigazolás digitális verzióját is, amelyet a Belügyminisztérium fejlesztett ki.

A kormány ugyanis arra készül, hogy azoknak, akik már védettek, mert beoltatták magukat vagy átestek korábban a fertőzésen, legyen erről egy igazolványuk - fejtette ki Orbán Viktor, megjegyezve, hogy ez összhangban van a digitális útlevél létrehozására vonatkozó uniós törekvéssel.

A kormányfő a tömeges oltás elérhetővé tételéig is arra kérte az embereket, hogy tartsák be a szabályokat, és az ünnepek alatt is vigyázzanak egymásra.

"Ha összefogunk és vigyázunk egymásra, akkor vissza tudjuk szorítani a vírus terjedési sebességét, úgy, ahogy az egyszer már sikerült. Minden élet számít" - zárta szavait a miniszterelnök.

MTI