Novák Katalin: szeretettel várjuk a Szentatyát!
2023. február 27. hétfő 12:34

Örömmel értesültem arról, hogy Ferenc pápa hivatalosan is elfogadta a meghívásomat, és április 28-30. között Magyarországra látogat - közölte Novák Katalin köztársasági elnök üzenetét a Sándor-palota hétfőn az MTI-vel.
Novák Katalin Facebook-bejegyzésében azt írta: "Szeretettel várjuk a Szentatyát!"
A katolikus.hu-n közölt program szerint a pápát magyarországi látogatásán Novák Katalin ünnepélyesen fogadja a Sándor-palota előtti téren pénteken, majd a szentatya udvariassági látogatást tesz a köztársasági elnöknél a Sándor-palotában. Ezt követően találkozik a miniszterelnökkel, majd az állami hatóságok, a társadalmi élet és a diplomáciai testület képviselőivel a Karmelita kolostor épületében, az eseményen a pápa beszédet is mond.
A pápa péntek délután találkozik püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel és lelkipásztori munkatársakkal a Szent István-bazilikában, ahol szintén beszédet mond.
Ferenc pápa szombaton a többi között találkozik szegényekkel és menekültekkel az Árpád-házi Szent Erzsébet templomban, fiatalokkal a Papp László Sportarénában, és mindkét helyszínen beszédet mond.
Vasárnap délelőtt szentmisét tart a Kossuth Lajos téren, és találkozik például az egyetemi és kulturális élet képviselőivel.
A pápa hivatalos búcsúztatása a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren lesz vasárnap késő délután.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már majdnem minden készen áll, néhány...
- A Mecsek IC-k esetében gyakran...
- A MÉH-ből hordta haza a kacatokat...
- Visszaesik a hőmérséklet, borús...
- Hogy is volt? Hargitai Jánost...
- Tíz sérültje van a reggeli villányi...
- Tarantino szerint új filmje a...
- Hűvösebbre fordul a héten, az...
- Hagyományápolás: páratlanul szép...
- Tárlatvezetéssel járhatjuk be...

