Nem kötelező megjelenniük a gyerekeknek az iskolákban
2020. május 21. csütörtök 10:18

Sikeresnek és eredményesnek értékelte a koronavírus-járvány miatt bevezetett digitális oktatást a köznevelési államtitkár csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Maruzsa Zoltán elmondta, éppen ezért maradnak a "jól bevált" munkarendnél, így a nyári szünetig hátralévő időben folytatódik a digitális oktatás.
"Viszont azt a merev tiltást, ami március 14-el megszületett (...), feloldottuk június 2-től, azért, hogy ahol erre szükség van, ahol érdemes egy kiscsoportos vagy akár egyéni konzultációt, felzárkóztatást - a tanévzáráshoz szükséges találkozást - szervezni, ott ezt meg tudják tenni az intézmények" - emelte ki.
Bízik benne, hogy a diákokat nem dolgozatírásra hívják majd be az intézmények - mondta -, hanem ezt valóban lehetőségként kezelik majd.
A pedagógusok egyeztessenek a szülőkkel, és az intézményvezetők se önhatalmúlag rendeljék el az esetleges behívást - tette hozzá.
Hangsúlyozta, a gyerekeknek nem kötelező a megjelenés az iskolában, de azoknak lehetőséget jelenthet a felzárkózásra, akik például valamilyen okból nem tudtak bekapcsolódni a digitális oktatásba.
Maruzsa Zoltán beszélt arról is, hogy a tanévzárókat körültekintően kell megszervezni; akár évfolyamonként, csoportonként is átadhatják a bizonyítványokat, akár egy adott osztály behívásával.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orbán Viktor: azt akarom, hogy a...
- Kinevezték a Pécsi Állatkert új...
- Újabb elfogások: futószalagon...
- Orbán Viktor: ezt a választást meg...
- Nagyot fordul az időjárás, hóesés...
- Metróbotrány: nem kértek a...
- Nézze meg a hatos lottó friss és...
- Csaknem húsz éve volt utoljára havas...
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- Ebből a bögréből ihatjuk a forralt...

