Nem kizárt, hogy harmadik oltásra is szükség lehet
2021. április 17. szombat 13:57

A Pfizer amerikai gyógyszergyártó cég koronavírus elleni vakcináját beadatóknak valószínűleg egy harmadik adagra is szükségük lesz az elsőt követő 6-12 hónapon belül a védettség fenntartása érdekében - közölte a vállalat elnök-vezérigazgatója a CNBC amerikai tévének nyilatkozva.
Albert Bourla hozzátette: sőt, lehetséges, hogy az embereknek majd minden évben be kell oltatniuk magukat a vírus ellen. „Egyébként meg a vírusvariánsoknak döntő szerepük lesz. Nagyon fontos minimálisra csökkenteni azoknak az embereknek a számát, akik ki vannak téve a vírusfertőzésnek" - jegyezte meg.
A Pfizer februárban bejelentette: vizsgálja egy harmadik adag oltás beadásának hatását arra az esetre, ha bebizonyosodna, hogy szükség van rá.
A Pfizer amerikai konkurense, a Moderna, amely szintén mRNS típusú vakcinát fejlesztett ki a koronavírus ellen, szintén bejelentette nemrég, hogy teszteli egy harmadik adag hatását.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a két gyártó vakcinájának hatékonysága 94-95 százalékos.
A Pfizer a BioNTech német biotechnológiai céggel közösen fejlesztette ki a SARS-CoV-2 koronavírus elleni vakcináját, amelyből az Európai Unió további 1,8 milliárd adagot tervez vásárolni 2022-2023-ban.
MTI - Fotó: MTI(archív)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Taxisokat, kocsmákat, húsboltokat...
- Himesházán, Kölkeden is felbukkannak...
- Felszállásra felkészülni: jövő héttől...
- Tizennyolc afgán határsértőt fogtak...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Ön kinek adna díszpolgári címet...
- A Mohácsi-szigeten már nyílik ez a...
- Megnyitották a Hullámfüdő uszodáját is
- Orbán Viktor szerint baj van a...

