Negyedmilliád forint adót próbált eltitkolni egy szójaimportőr
2019. január 02. szerda 09:39

Egymilliárd forint értékben hozott be szóját az országba egy közép-magyarországi vállalkozás, ám az importált áru után nem fizetett adót, ezért a NAV 250 tonna szóját lefoglalt, zárolta a vállalkozás bankszámláját, egyidejűleg büntetőeljárás is indult az ügyben. A vállalkozás több mint 250 millió forint adót nem fizetett be - tájékoztatta szerdán az MTI-t a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A NAV munkatársai felfigyeltek egy főtevékenységként számítógépes programozással foglalkozó cégre, mert a vállalkozás forgalma kiemelkedően megnőtt.
Csak az Európai Unió területéről fél év alatt, több mint 940 millió forint értékben szerzett be árut.
Az ekáer (elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer) adatok alapján a vállalkozás 266 alkalommal hozott be ömlesztett szójadarát. Az unión belüli élénk gazdasági tevékenysége bevallásaiban nem jelentek meg, ami ellentmondott az ekáer adatoknak.
Ez a bevétel eltitkolásának olyan szándékos és súlyos esete, ami önmagában is elég, hogy a NAV biztosítsa a költségvetésnek okozott kárt - olvasható a NAV közleményében.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Idén is megrendezik a magyar...
- Újabb forgalmi korlátozások jönnek...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Másfél méter alá esik a Duna...
- Becsületbeli ügy a kormány számára a...
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...
- Baranyát is elérte a migránsáradat –...
- Látod, így sikerült: elorozta a két...

