Négy vármegyében száz rendőr csapott le egy drogbandára
2023. április 04. kedd 14:14

Több mint ötvenmillió forint feketepiaci értékű kábítószert foglalt le a rendőrség és tizenhárom embert állított elő egy négy vármegyére kiterjedő, összehangolt akcióban a napokban - közölte a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján kedden.
Azt írták: mintegy száz rendőr tizenöt helyszínen tartott házkutatást Somogy, Fejér, Pest és Komárom-Esztergom vármegyében.
A bevetésben részt vevő somogyi, zalai, baranyai rendőrök és a Terrorelhárítási Központ tagjai tizenkét kilogramm kábítószert - feltehetően amfetamint, kokaint, marihuánát -, valamint ötven kannabisz növényt találtak.
Emellett lefoglaltak kábítószer termesztéséhez, terjesztéséhez és fogyasztásához használatos eszközöket, laptopokat, mobiltelefonokat, karórákat, gáz- riasztófegyvert az ahhoz tartozó lőszerekkel, egy nagyértékű gépkocsit és több mint 3 millió forint készpénzt is - tették hozzá.
A tizenhárom előállított közül hat embert bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett, hetet kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki.
A rendőrök a feltételezett elkövetők közül négyet őrizetbe vettek, és kezdeményezték a letartóztatásukat, a többiek szabadlábon védekezhetnek.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsek IC-k esetében gyakran...
- Már majdnem minden készen áll, néhány...
- Visszaesik a hőmérséklet, borús...
- A MÉH-ből hordta haza a kacatokat...
- Hogy is volt? Hargitai Jánost...
- Tíz sérültje van a reggeli villányi...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- Hagyományápolás: páratlanul szép...
- Tárlatvezetéssel járhatjuk be...
- Munkagödörbe hajtott egy kisbusz...

