Napközben sem lesz kellemes az idő, de ami este jön...
2020. május 22. péntek 19:30

Éjszaka sokfelé megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, a Dunántúlon és a középső megyékben elszórtan eső is előfordulhat. Ugyanakkor az ország északkeleti harmadán éjjel kiderül az ég.
Szombaton kezdetben keleten még kevés lesz a felhő, majd ott is befelhősödik, országszerte erősen felhős idő lesz a jellemző.
A nap első felében nyugaton és középen lehet kisebb eső, majd átmeneti szünet után estétől északnyugat felől egyre többfelé lehet újra csapadék.
Ekkor a Dunántúlon helyenként viharos széllökésekkel, esetleg felhőszakadással kísért zivatarok is kialakulhatnak.
Az északi, északkeleti szél az Alföldön időnként megélénkül, szombaton napközben pedig a keleti, délkeleti szelet kísérik olykor élénk lökések. Késő este a Dunántúlon északnyugatira fordul a szél, és viharossá fokozódik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 7 és 13 fok között, északkeleten 5 fok alatt alakul, de a fagyzugos helyeken légköri fagy is lehet.
A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 15 és 24 fok között valószínű.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idősek védelmében: befejeződött a...
- Sztrádanyitás: a Drávaszög közelebb...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Egy hónapon át tartó razziába kezd a...
- Mindörökké Szekeres cukrászda: már a...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Ilyen még nem volt Mohácson:...
- Se pénz, se pálya, se felszerelés:...
- Gyalogost gázolt, felfüggesztett...
- A Brodarics iskola három évtizede...