Nagyon kelendők voltak az autópálya-matricák
2021. január 16. szombat 16:40

A tavaly decemberi három hetes elővásárlási időszakban 2021-re csaknem 60 ezer éves országos e-matricát vettek meg az autópálya-használók, 4 ezerrel többet, mint egy évvel korábban a teljes hónapban - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) az MTI-vel pénteken. Az idei megyei pályamatricákból több mint 82 ezer fogyott.
Az online értékesítés aránya 33 százalékról 40 százalékra nőtt, vélhetően a járvány miatt - írták közleményükben.
A díjkategóriák alapján kishaszongépjárművekre 17 százalékkal, utánfutókra 9 százalékkal több éves matricát adtak el, mint egy évvel előtte. Személygépjárműveknél 3 százalékos a visszaesés, míg a buszok esetében a korábbi éves jogosultságnak csupán a 30 százalékát váltották meg az üzemeltetők.
Megyei matricákból a legtöbbet, csaknem 47 ezret Pest megyére váltották meg. A második Fejér megye 7,5 ezer darabbal, a harmadik Győr-Moson-Sopron megye 5,8 ezerrel.
A NÚSZ Zrt. az értékesítési adatokból arra következtet, hogy az autópályahasználók egyre tudatosabban tervezik meg a közlekedésüket.
A 2020-as jogosultságok 2021. január 31-én éjfélig érvényesek, a 2021-esek ehhez hasonlóan 2022. január 31-ig.
A NÚSZ Zrt. internetes felületén kényelmi díj nélkül lehet megvásárolni az autópálya-matricákat - olvasható a közleményben.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orbán Viktor: Brüsszelben azon...
- Udvar: Profi eszközökkel és...
- Nézőpont: erősödött a Fidesz, nő a...
- Elmarad a baloldali blokk Pestre...
- Dráma Mohácson: előbb a feleségével,...
- Dráma a mohácsi kompon: vízbe vetette...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Ön kinek adna díszpolgári címet...
- Lépold Endre: pályafutásom legszebb...

