Menetrend szerinti busz sofőrjével szállíttatta a kokaint egy férfi
2019. október 22. kedd 09:37

Kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt letartóztattak egy zalai férfit, aki a Budapest és Zalaegerszeg között közlekedő menetrend szerinti buszjárat sofőrjével szállíttatta ismerősének a kokaint - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.
Jánky Judit közölte: a 43 éves férfi 2018 januárjától havi rendszerességgel adott el kábítószert Zalacsányban élő nőismerősének, aki a szert maga is továbbértékesítette.
Az alkalmanként 10-15 gramm mennyiségű kokaint a férfi több alkalommal is úgy juttatta el Zalacsányba, hogy a Budapest és Zalaegerszeg között közlekedő menetrend szerinti buszjárat sofőrjének egy irattartót adott át azzal a kéréssel, hogy a zalacsányi autóbuszmegállóban várakozó nőnek adja át.
Múlt pénteken délben, a legutóbbi szállítmány kézbesítésekor a rendőrök is jelen voltak Zalacsányban, ekkor derült ki, hogy a buszsofőr által szívességből szállított csomagban ezúttal összesen több mint 30 gramm kokain volt elrejtve.
A más ügyben bűnügyi felügyelet alatt álló férfi esetében fennáll a szökés vagy elrejtőzés, a bizonyítékok eltüntetésének, valamint a bűnismétlésnek a veszélye, ezért a Zalaegerszegi Járásbíróság ügyészségi indítványra egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idősek védelmében: befejeződött a...
- Sztrádanyitás: a Drávaszög közelebb...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Egy hónapon át tartó razziába kezd a...
- Mindörökké Szekeres cukrászda: már a...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Ilyen még nem volt Mohácson:...
- Se pénz, se pálya, se felszerelés:...
- Gyalogost gázolt, felfüggesztett...
- A Brodarics iskola három évtizede...