Megölte, majd dögkútba dobta élettársát egy férfi
2021. február 06. szombat 14:51

Őrizetbe vettek egy 49 éves férfit, aki a gyanú szerint megölte élettársát, az élettelen testet pokrócba csavarta és egy gödörbe rejtette Veresegyházon - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a rendőrség honlapján.
A szintén 49 év éves nő eltűnését január 11-én jelentette a féltestvére, mert akkor már hónapok óta nem hallottak felőle. A rendőrök megkeresték a nő ismerőseit, feltérképezték lakókörnyezetét, kikérdezték korábbi élettársát is, aki elmondta, 2020 nyarán elváltak útjaik, a nő elhagyta, azóta nem tud róla.
A rokonok szerint azonban tavaly novemberben a nő még együtt élt a párjával, és a holmijai is a mai napig a férfinél voltak. A férfit ezért ismét kihallgatták.
Ekkor azt mondta, hogy tavaly, egy késő őszi estén aludni tértek, majd hajnalban a nőt felakasztva találta veresegyházi lakásukban. Még az újraélesztésére is kísérletet tett, ám amikor látta, hogy küzdelme hasztalan, megijedt és a holttestet egy közeli gödörbe dobta - állította.
A férfi megmutatta az állattetemek elföldelésére is használt gödröt, ahol szombat reggel - egy ló maradványai alatt - meg is találták a nő holttestét. Az áldozat testén több olyan sérülést - sorozatos bordatörést, szilánkos lapockatörést, törött fogakat - találtak, amelyek egyértelműen bántalmazásból eredhettek. Az igazságügyi orvosszakértő kizárta az önkezűséget, önakasztásra semmi nem utalt.
A bizonyítékok hatására a férfi megtört és beismerte a bűncselekmény elkövetését.
Vallomása szerint egy ideje már gyakran veszekedtek élettársával, és tavaly november 5-én eldurvult egy ilyen vita. "
Ki volt kattanva" - mondta -, amikor lefejelte, majd bakanccsal megrugdosta áldozatát. Az élettelen testet ezután pokrócba csavarta, begurította a gödörbe, hulladékkal és gallyakkal letakarta, majd elment dolgozni.
A férfi ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt indult eljárás, és a rendőrök kezdeményezik a letartóztatását - áll a közleményben.
MTI - Fotó: MTI/Mihádák Zoltán
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...
- Több mint tizennyolcezren...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...
- Meghosszabbították a nemzeti petíció...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...
- Még nem igazi - kinyitott a mohácsi...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Tükörképükre támadó madarakra...

