Megkezdődtek az egyeztetések a jövő évi minimálbérekről
2020. október 28. szerda 16:15

Megkezdődtek a jövő évi minimálbérrel, garantált bérminimummal és bérajánlással kapcsolatos egyeztetések a kormányzat érdemi közreműködésével a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) monitoring bizottsági ülésén szerdán - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel.
Bodó Sándor, a tárca foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a közlemény szerint az ülésen elmondta: a kormány célja továbbra is az, hogy a munkavállalói és munkaadói érdekképviseletek állapodjanak meg a kötelező legkisebb bérek jövő évi mértékéről.
Hangsúlyozta, hogy a magyar kormány kiemelten kezeli a bérek emelését. 2013 eleje óta, tehát már 91 hónapja töretlen a reálkeresetek növekedése Magyarországon, ez a tendencia idén is folytatódott.
Bodó Sándor ismertetése szerint a gyors és célzott kormányzati intézkedéseknek köszönhetően a koronavírus-járvány első hulláma után érdemben sikerült csökkenteni az álláskeresők számát.
A Gazdaságvédelmi akcióterv intézkedéseinek is betudhatóan 2020 októberére 300 ezer fő közelébe esett a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon. A legfrissebb adatok alapján már 19 hete folyamatosan csökken a munka nélkül lévők száma, miközben a foglalkoztatottaké ismét meghaladta a 4,5 milliót.
A VKF ülésén a felek megtárgyalták a Gazdaságvédelmi akcióterv intézkedései mellett az utóbbi évek bérfolyamatainak alakulását és a reálkereseti mutató negyedéves emelkedését is. A szociális partnerek beszámolót halhattak a foglalkoztatás-felügyeletben tervezett, parlamenti döntésre váró változtatásokról.
A minimálbérrel kapcsolatos egyeztetések novemberben folytatódnak - olvasható a közleményben.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Újabb öt évig Horváth Zsolt vezeti a...
- Nézőpont: erősödött a Fidesz, nő a...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...
- PTE: közösségi adatgyűjtés indul...
- Maradnak a felhők, de picit...
- Több mint tizennyolcezren...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Meghosszabbították a nemzeti petíció...

