Megkezdődnek a ferihegyi repülőtér visszaszerzésének előkészületei
2021. május 28. péntek 16:39

A gazdaság újraindításában jelentős szerep hárul a turizmus további fejlesztésére is. A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a külföldről érkező vendégek legfontosabb belépőpontja, első benyomásaikat és a hazaúton utolsó élményeiket is többnyire itt szerzik hazánkról. A kormány döntése alapján tárgyalások kezdődhetnek az üzemeltető cég többségi tulajdonrészének megszerzéséről, a meginduló folyamat koordinációjáért Palkovics László felel - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium pénteken az MTI-vel.
Az innovációs és technológiai miniszter a Magyar Közlönyben hamarosan megjelenő kormányhatározat szerint 2021. június 1-jétől kormánybiztosként látja el kapcsolódó feladatait.
A többségi tulajdon megszerzésének előkészítésére irányuló tárgyalásokon képviseli majd a magyar államot, amelynek nevében megteheti a szükséges, pénzügyi kötelezettségvállalással nem járó jognyilatkozatokat - áll a közleményben.
A Gyurcsány-kormány a nemzeti önrendelkezést csorbító sokadik lépésként 2005-ben engedte át egy külföldi vállalkozásnak a repülőtér üzemeltetését, és majdnem minden ebből származó bevételt.
Az értékesítésről mára egyértelműen bebizonyosodott, hogy ellentétes Magyarország stratégiai érdekeivel, és rendkívüli mértékben megnehezíti az utasok kiszolgálásának színvonalát emelő fejlesztéseket - írták.
Az ITM szerint a hazai versenyképesség javításához érdemben hozzájárulhatna, ha a magyar állam a legnagyobb hazai légikikötő működésében ismét tulajdonosként érvényesíthetné a gazdaság-, közlekedés- és turizmusfejlesztési, fenntarthatósági szempontokat.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Himesházán, Kölkeden is felbukkannak...
- Orbán Viktor szerint baj van a...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Felszállásra felkészülni: jövő héttől...
- Tizennyolc afgán határsértőt fogtak...
- Jönnek-mennek a felhők, de napsütés...
- Hargitai János: 2026-ban az egész...
- Csodás égi jelenségeknek lehetünk...
- Íme, így néznek ki a pártlistás...

