Megérkezett az első fekete gólya a Gemenci erdőbe
2021. március 02. kedd 18:50

A fokozottan védett madár a bekamerázott fészekbe landolt kedden reggel 7:16-kor. A Gemenc Zrt. finanszírozásával a Duna-Dráva Nemzeti Park, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület együttműködésével létrejött projektnek köszönhetően immár 9. éve folytatódhat a tudományos megfigyelés.
Az Afrikából érkezett fekete gólya a fészek elfoglalása után közel fél óráig rendezgette és takarította azt, majd feltehetőleg élelem után nézve elrepült. 2013 óta ebben a fészekben összesen 31 tojást raktak a madarak. A kirepült fiókák száma 13 db volt.
A webkamerás megfigyelés nemcsak a szakembereknek nyújt fontos információkat, hanem az erdőgazdaság és az együttműködő partnerek segítségével a természetvédelmi szemléletformálásában is sokat segít. Idén a Gemenc Zrt. a hivatalos weboldalán (www.gemenczrt.hu), valamint az erdőgazdaság Ökoturisztikai Központjának Facebook-oldalán (https://www.facebook.com/OkoturisztikaiKozpontGemenc) rendszeresen hírt fog adni a fészekben zajló mindennapokról.
A webkamerákat megfigyelő érdeklődők, szakemberek és tudósok csak szemlélői a költés sikerességének és sikertelenségének egyaránt, hiszen ezek az események hozzátartoznak a természet rendjéhez, melybe semmiképp nem célja beavatkozni a Gemenc Zrt.-nek.
Hazánkban - jelenlegi ismereteink szerint - mintegy 380-420 pár fekete gólya fészkel, közülük kb. 40 pár Gemencben.
Az itteni populáció a világ legnagyobb egyedsűrűségű fekete gólya állománya. A fekete gólyák fészküket a háborítatlan, természetes vagy természetszerű erdőrészekbe építik a legidősebb, illetve legnagyobb fákra, amelyeken közel vízszintes a fészek elhelyezésére alkalmas felület (ágvilla).
A leggyakrabban előforduló fészektartó fa a 80-100 évesnél idősebb kocsányos tölgy. Gemencen az elmúlt évtizedekben nem változott a fészkelő párok száma. Ez azt jelzi, hogy az élőhely megfelel a faj igényeinek.
A Gemenc Zrt. által kezelt területeken a felelős erdőgazdálkodás eredményeként az elmúlt 25 évben meghatszorozódott az öreg erdők száma a 100 évnél idősebb erdőállományok területének tekintetében.
A 90-100 év közötti korosztály területe háromszorosára nőtt, a 80-90 éves korosztály területe pedig másfélszeresére. Az erdőgazdaság a foglalt fészkek köré vont védőzónák kijelölésével, az erdészeti tevékenységek időszakos átszervezésével, a turista túraútvonalak áthelyezésével segíti a madarak által igényelt zavarásmentességet a költési időszakban.
Forrás: Gemenc Zrt.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Meghosszabbították a nemzeti petíció...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...
- Több mint tizennyolcezren...
- Még nem igazi - kinyitott a mohácsi...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...

