Március idusát idézi szombaton az időjárás

2023. február 18. szombat 10:29

Március idusát idézi szombaton az időjárás

Frontok sora érkezik fölénk a következő napokban, így változékony, szeles, enyhe idő várható elszórtan kisebb esővel, záporral. 

 

 

Reggel még sok lesz felettünk a felhő, majd nyugat felől vékonyodik, szakadozik a felhőzet, és egyre több helyen kisüt a nap - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Az északkeleti harmadban azonban még délután is lehetnek erősen felhős körzetek, és kisebb eső, zápor is egyre inkább csak ott fordulhat elő. A nyugatias szél nagy területen megélénkül, megerősödik, de a magasabban fekvő helyeken, illetve néhol síkvidéken viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 13 és 18 fok között alakul, északkeleten lehet ennél kissé hűvösebb. Késő este 5, 12 fokot mérhetünk.

Estére átmenetileg szakadozottabb, vékonyabb lesz a felhőzet, majd hajnalra ismét erősebben megnövekszik a felhőzet. Kisebb eső helyenként előfordulhat.

Az északnyugati, nyugati szél fokozatosan veszít erejéből, és hajnalban már inkább csak a hegyekben lehetnek erős, esetleg viharos lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 9 fok között alakul.

EQM