Már több oltóanyag is az engedélyeztetés harmadik fázisában jár
2020. november 23. hétfő 08:25

Már több koronavírus elleni vakcina is az engedélyeztetési folyamat harmadik, vagyis a tömeges tesztelés fázisában jár a világban - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) laborvezetője hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Kis Zoltán elmondta, a vakcinák közül több is kilencven százalék feletti eredménnyel akadályozta meg, hogy a beoltottak megfertőződjenek, ami nagyon jó eredménynek számít, ez alapján úgy tűnik, hogy hatásosak lesznek a koronavírussal szemben.
Hozzátette, a tömeges tesztelésben általában több tízezer ember vesz részt, de az engedély megszerzése után is figyelik az adott vakcinát a szakemberek, így amikor elkezdődnek az oltások, tovább javulhat a hatásossága.
Mivel már az első engedélyezési eljárások is elkezdődtek, a szakember szerint esély van arra, hogy még idén forgalomba kerüljenek az első vakcinák. Ugyanakkor azt tartja a legvalószínűbbnek, hogy 2021 első felében kezdődhet a tömeges oltás.
Emlékeztetett, hogy először a kockázati csoportba tartozókat oltják majd be, tehát azokat, akik a legsérülékenyebbek a koronavírussal szemben.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nézőpont: erősödött a Fidesz, nő a...
- Újabb öt évig Horváth Zsolt vezeti a...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...
- PTE: közösségi adatgyűjtés indul...
- Több mint tizennyolcezren...
- Maradnak a felhők, de picit...
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Meghosszabbították a nemzeti petíció...

