Már több mint 42 ezer határsértőt fogtak el idén

2020. december 18. péntek 13:41

Már több mint 42 ezer határsértőt fogtak el idén

Az elmúlt három évhez képest lényegesen több, mintegy 42 ezer határsértőt és 460 embercsempészt fogtak el idén - jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója pénteken Kelebián. 

 

 

Bakondi György sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a határ védelmében részt vevő rendőri és katonai erők példás fegyelemmel, szakértelemmel és hatékonysággal végzik munkájukat, ehhez minden eszköz és jogi feltétel rendelkezésre áll.

A megfelelő létszám is adott ahhoz, hogy a magyar hatóságok reagálni tudjanak a határ túloldalán működő embercsempész-hálózatok módszereinek változására - mondta a tábornok.

A katonák és rendőrök megfelelő váltásban az ünnepek alatt is teljesítik kötelességüket, mindent megtesznek, hogy a magyar közbiztonságot és ezzel együtt Európa biztonságát is hatékonyan garantálják - közölte Bakondi György.

A miniszterelnök főtanácsadója szerint számos politikai támadás éri Magyarországot.
A közelmúltban az Európai Bíróság döntött - a már régen megszüntetett - tranzitzónák jogellenességéről. Ez is utal arra, rá kívánják venni Magyarországot, engedje be a migránsokat, hogy helyben nyújthassák be kérelmüket, és a fellebbezés idejére is az országban maradhassanak - közölte.

Bakondi György kifejtette, a kormány folytatni fogja a belső biztonságot garantáló sikeres migrációs politikáját, amely a magyar emberek sokaságának támogatását élvezi.

Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára úgy fogalmazott, a déli határ "gyakorlatilag hermetikusan le van zárva", a magyar emberek békében, biztonságban tölthetik az év végi ünnepeket.

Ugyanakkor látszik, hogy "Brüsszelben a baloldali politikusok a Soros-tervet végre akarják hajtani". A bírósági döntések is ennek vannak alárendelve és az Európai Bizottság is ilyen anyagot terjesztett elő - mondta a politikus.

A magyar parlamentnek határozatban kellett visszautasítania azt a tervet, amely 34 millió migráns Európába hozásáról szól, azzal hogy számukra munka nélkül jövedelmet, lakást, állampolgárságot és végül szavazati jogot biztosítanak - közölte az államtitkár.

A népszavazás, a nemzeti konzultáció és a hazai közélet bizonyítja, hogy az országban - a tervet támogató baloldali politikusokkal szemben - komoly összefogás van, a magyar emberek nem akarnak migránsokkal együtt élni - mondta Németh Szilárd.

Hangsúlyozta, "mi magyarok úgy döntöttünk, megvédjük hazánkat és keresztény kultúránkat, amiben élünk".

Az államtitkár leszögezte, a legmodernebb eszközök - éjjellátó készülékek, hőkamerák, detektorok - biztosítják a határ védelmét, s emellett a Magyar Honvédség helikopteres felderítést is végez.

Képünkön: katonák Kelebia közelében, a magyar-szerb határon, az ideiglenes biztonsági határzárnál 2020. december 18-án.

MTI - Fotó: MTI/Rosa Tibor