Már a nyár végén életbe léphet a bevándorlási különadó

2018. június 23. szombat 16:46

Már a nyár végén életbe léphet a bevándorlási különadó

Ha az Országgyűlés megszavazza a kormány javaslatát, már a nyár végén életbe léphet a 25 százalékos bevándorlási különadó - mondta a Magyar Időknek a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára. 

 

Tállai András (képünkön) a lap szombati számában megjelent interjúban hangsúlyozta, meg kell téríteni azt a kiadást, amelyet a bevándorlást segítő szervezetek működése okoz az államnak, a magyar embereknek.

Ezzel kapcsolatban felidézte, hogy az illegális migráció megfékezésére eddig százmilliárdos nagyságrendet költött az állam.

Az előterjesztés részleteiről szólva többek közt elmondta: az adót az anyagi támogatás, például az átutalt pénzösszeg, az átadott ingóság összege, értéke után kellene megfizetni.

A bevándorlási különadóból származó bevétel a központi költségvetésbe folyna be, és kizárólag határvédelmi feladatok ellátására lenne felhasználható. A javaslat szerint a közterhet elsősorban annak a szervezetnek kellene lerónia, amelyik a támogatást nyújtja.

Ha a támogató nem tenne eleget kötelezettségének, a támogatott, vagyis a bevándorlást segítő szervezet válna adóalannyá.

MTI