Lézerrel vakított el vadászpilótákat egy férfi
2022. december 14. szerda 11:10

Több rendbeli, közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség egy 45 éves férfi ellen, aki lézerrel vakított el három gyakorlatozó vadászpilótát - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.
A vádirat szerint tavaly április végén a Magyar Honvédség három vadászrepülőgéppel kiképzési gyakorlatot hajtott végre három egymást követő éjszaka a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tiszakeszi település feletti légtérben, 600 métertől 2500 méterig terjedő repülési magasságban.
A vádlott a lakása udvarából alkalmanként legkevesebb harminc percig próbálkozott azzal, hogy a pilótafülkékbe bevilágítson. "A lézerfény a pilótafülkék üveg és plexi felületein megtörve szóródott és a pilótáknál pillanatnyi látásvesztést, szemkáprázást okozott" - írta az ügyészség.
Egyik alkalommal a zavaró lézerfény miatt a pilótának ki kellett kapcsolnia repülőgépe navigációs fényeit, hogy a vádlott szem elől tévessze a légi járművet. A Borsod megyei férfi a cselekményével a vadászpilóták életét, testi épségét veszélyeztette - közölték.
Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével - büntetővégzésben - felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott a lézert kibocsátó eszköz elkobzásával.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogkereskedelem miatt emeltek vádat...
- Vadászok adományoztak különleges...
- Baranyában két településen is...
- Ön kinek adna díszpolgári címet...
- Két új területi horgászjegyet...
- Hetven éve tarolta le az ár a...
- Anyakönyvi hírek: ők születtek és...
- Tíz sérültje van a reggeli villányi...
- Lekapcsoltak egy csapat migránst...
- Milliókat zsarolt ki ismerősétől egy...

