Koponyát ajándékozott ismerősének egy temetői dolgozó
2023. november 09. csütörtök 15:17

Nem jogerősen pénzbüntetésre ítéltek egy temetői dolgozót, aki emberi koponyát ajándékozott ismerősének - tudatta a Fővárosi Törvényszék csütörtökön.
A bíróság korábbi közlése szerint az eset 2022 őszén történt.
Az ügy elsőrendű vádlottja egy budapesti temetőben dolgozott halottátvevőként. Az egyik temetői virágbolt eladója rávette, hogy szerezzen neki egy emberi koponyát.
A férfi "a hozzátartozó nélküli, lejárt, megszűnt sírhelyekből kiemelt, közös sírba történő újratemetésre váró emberi csontok közül" elvett egy koponyát és egy állkapocscsontot, majd átadta azokat a másodrendű vádlottnak azzal, hogy ne adja tovább senkinek. A nő azonban később átadta azokat a harmadrendű vádlottnak, akinél a rendőrség egy közúti ellenőrzés során megtalálta és lefoglalta a maradványokat.
A Fővárosi Törvényszék megállapította, hogy jelen ügyben elkövették az emberi test tiltott felhasználásának bűncselekményét.
A bíróság enyhítő körülményként értékelte a vádlott büntetlen előéletét, megromlott egészségi állapotát, ténybeli feltáró vallomását és az elkövetési szándék eshetőlegességét, súlyosító körülményként pedig, hogy a vádlott a cselekményét foglalkozása felhasználásával követte el.
A Fővárosi Törvényszék kétrendbeli emberi test tiltott felhasználása miatt 412 ezer 500 forint pénzbüntetésre ítélte az elsőrendű vádlottat.
Az elsőfokú döntés nem jogerős, miután a vádlott és védője fellebbezett a pénzbüntetéssel kapcsolatban.
A másik két vádlott ügyében már korábban pénzbüntetéssel lezárult az eljárás.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lesodródott egy autó Lánycsók...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Jönnek a fagyosszentek: minden reggel...
- Egy baranyai falu vendéglátósai...
- Tűz ütött ki Pécsett, egy kertvárosi...
- Több százan vettek részt a Pécs és...
- Applikációval intézhetik egyszerűen...
- Mohácson vonultatták fel az ország...
- Elfogták a mohácsi drogbárónőt, aki...
- Megdőlt az országos hajnali...