Költözik a parancsnokság, Székesfehérvár a katonák fővárosa lesz
2019. február 07. csütörtök 17:20

Székesfehérvár a magyar katonák fővárosa lesz, miután a Magyar Honvédség Parancsnoksága, vagyis a honvédség szakmai irányítása odaköltözik - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter csütörtökön a település polgármesterével közös sajtótájékoztatóján.
Benkő Tibor részt vett a város közgyűlésének zárt ülésén.
A miniszter rámutatott: keveset érnek a jól képzett katonák és a modern felszerelések, ha a vezetési módszerek elavultak. Ezért változott a honvédelmi törvény, és január elsejétől korszerű, a kihívásoknak megfelelő, felsőszintű stratégiai vezetést hoztak létre - mondta.
Benkő Tibor emlékeztetett, korábban a miniszter irányította és vezette a Magyar Honvédséget, ám a katonai szervezetek szakmai vezetését nem politikai vezetőnek kell ellátnia, hanem az új szervezet parancsnokának, Korom Ferenc altábornagynak.
A miniszter elmondta, hogy azért esett a választás Székesfehérvárra, mert komoly katonamúlttal rendelkezik és "mindig is katonaváros volt".
Benkő Tibor bejelentette, hogy a NATO-struktúra keretében - magyar kezdeményezésre - létrehoznak egy több nemzetiségű hadosztályt, amely 2020 végére alakulhat meg. Az egység állandó felelősséggel tartozik majd a közép-európai térség biztonságáért, a székhelye szintén Fehérvár lesz - tette hozzá.
Korom Ferenc a Magyar Honvédség Parancsnokságának vezetője közölte, jelenleg 1400 katona szolgál a városban.
Kérdésre elmondta, hogy a fehérvári katonák létszáma jelentősen megnő, és a következő években - családtagokkal együtt - mintegy kilencezren költöznek a városba.
Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester szerint a parancsnokság költözése alapvetően meghatározza a város következő évtizedeit. Székesfehérvár ma erős gazdasági centrum, de lesz "egy másik erős lába", ez pedig a honvédelem - összegzett.
Megjegyezte, hogy katonai jelenlét erősödésével bizonyos jövőbeli fejlesztéseket át kell gondolni. Példaként említett közlekedési fejlesztéseket, a középiskolai campust, ahol nemzetközi iskolát indíthatnak, valamint a Fekete Sas Szállót, amely akár a parancsnokságnak adhat helyt a jövőben.
Képünkön: Korom Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka beszél a Magyar Honvédség szervezeti átalakításáról és Székesfehérvárra gyakorolt hatásáról tartott sajtótájékoztatón a székesfehérvári Városházán
MTI - Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Másfél méter alá esik a Duna...
- Baranyát is elérte a migránsáradat –...
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- Látod, így sikerült: elorozta a két...
- Bejárták Erdélyt a hetedikes parkos...
- Páratlanul szép látványt nyújt...
- KSH: 800 ezerhez közelít a magyarok...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Kamionnal ütközött egy személyautó a...
- Újonnan feltárt ősi Duna-meder...

