Kiskorúakkal szexelt egy gyermokotthon igazgatója, elítélték
2019. szeptember 10. kedd 15:20

Jogerősen nyolc év fegyházbüntetésre ítélte a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla kedden a bicskei gyermekotthon volt igazgatóját, aki a felügyeletére bízott kiskorúakkal szexuális kapcsolatot létesített.
A másodfokú döntéssel a folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak és annak kísérlete büntettetett folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés és annak kísérlete bűntettre változtatta a táblabíróság, egyebekben helyben hagyta az első fokon eljáró Székesfehérvári Törvényszék tavaly november 21-én hozott határozatát.
Helyben hagyta a bíróság a másodrendű vádlottnak, az otthon egykori nevelőjének büntetését is, akit kétrendbeli szexuális visszaélés bűntette miatt másfél év - három év próbaidőre felfüggesztett - börtönre ítéltek első fokon, emellett mindkét vádlottat véglegesen eltiltották a 18 év alattiakkal való foglalkozástól.
A vádirat szerint az elsőrendű vádlott, aki 26 éven keresztül volt a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon és Általános Iskola igazgatója, éveken keresztül végzett szexuális cselekményeket a felügyelete alatt álló kiskorúakkal.
Két fiatal ezek kezdetekor még nem múlt el 12 éves, három sértettel 14 éves kora előtt lépett szexuális kapcsolatba. Ezen felül a férfi több 18 év alatti sértettel szemben is súlyosan szeméremsértő magatartást tanúsított, egyikükkel rendszeresen szexuális cselekményt végzett.
A másodrendű vádlott a vádirat szerint egy felügyelete alatt álló, 14 év alatti fiatallal lépett egyszer szexuális kapcsolatba, három esetben pedig a 14 év feletti sértettekkel szemben fennálló hatalmi, befolyási viszonyával visszaélve végzett szexuális cselekményt.
Kovács Tamás, a tanács elnöke indoklásában elmondta, hogy a minősítést azért kellett megváltoztatni két esetben, mert az elkövetés óta szigorodott a büntető törvénykönyv szabályozása, a Székesfehérvári Törvényszék azonban nem az arra az időszakra hatályos törvényi szabályozást alkalmazta.
Mindezek mellett bár a cselekménysor ugyanaz volt éveken át két sértett esetében, azonban az életkoruk változott. A büntető törvénykönyv pedig eltérően szabályozza a 12 év alatti, a 12 és 14 év, valamint a 14 és 18 év közötti sértett sérelmére elkövetett szexuális indíttatású bűncselekményeket.
A bűnösségi körülményeket teljes körűen és helyesen tárta fel a Székesfehérvári Törvényszék a másodfokú bíróság szerint, sem további enyhítő vagy súlyosító szempontok nem merültek fel. Emellett az elsőfokú bíróság alkalmazta az egyéniesítés és a tettarányosítás szabályait, a büntetési tételeken belül arányos büntetéseket alkalmazott mindkét vádlott esetében.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Fázott a télen? Pedig enyhébb volt az...
- A Baranyában medvehagymát gyűjtők...
- Kiderült, hány sasmadár lakja a...
- Orbán Viktor szerint nem érdemes...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...
- Tükörképükre támadó madarakra...

