Kis szerencsével talán megússzuk szárazon szombaton
2024. május 24. péntek 19:30

Felhőszakadással kísért záporra, zivatarra egyre kisebb számban számíthatunk, éjszaka a legtöbb helyen megszűnik a csapadék.
Ezzel együtt a felhőzet is csökken, csak kisebb körzetben maradhat felhős az ég, illetve hajnalra főként északkeleten párássá válhat a levegő, köd, valamint réteges felhőzet is képződhet.
Szombaton utóbbiak feloszlását követően a fátyol- és gomolyfelhők mellett legalább több órára kisüt a nap.
Zápor, zivatar több helyen, nagyobb számban az északnyugati, nyugati országrészben alakulhat ki.
Heves zivatar ma és holnap is előfordulhat kis eséllyel. Erős vagy viharos széllökés csak zivatar környezetében lehet.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 15 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton nagyrészt 24 és 28 fok között alakul.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Rockmusical készült a mohácsi...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Ízelítő a busójárásból: telt ház...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...

