Kirúgta Tarlós István a BKK vezérigazgatóját
2018. november 30. péntek 11:30

A főpolgármester kezdeményezte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatójának felmentését a cég elektronikus jegyrendszer projektje miatt. Ezt maga Tarlós István (képünkön) közölte pénteken az MTI-vel.
A BKK vezérigazgatója Dabóczi Kálmán.
A főpolgármester közleménye szerint emellett a cég részéről a kivitelezési bonyodalom súlyának elhúzódó téves értelmezése, illetve "szofisztikus magyarázatai" folytán mára semmiképp sem indokolható időveszteség következményeként az illetékes, BKK-t felügyelő főpolgármester-helyettes feladata a jövőben a városüzemeltetésre korlátozódik.
A fejlesztések közvetlen felügyeletével ezt követően általánosan Bagdy Gábor főpolgármester-helyettest bízza meg a főpolgármester - olvasható a közleményben.
Tarlós István közölte azt is, a BKK által menedzselt elektronikus jegyrendszer projekttel kapcsolatban ellenzéki hírforrások összekevernek két különböző szerződést, és ebből mindjárt túlzó, valóságon túli tényadatokat és kilátásokat is levezetnek.
A Fővárosi Önkormányzat eredetileg valóban kötött egy finanszírozási szerződést az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD), de ez a szerződés továbbra is érvényben van. A BKK pedig teljesen önállóan kötött 2014-ben egy másik, kivitelezői szerződést egy szállítóval - fejtette ki, rámutatva: több határidő módosítást követően ez utóbbi szerződést bontotta fel végül a minap hosszú vívódást követően a BKK igazgatósága.
Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes csütörtökön közölte, hogy a BKK igazgatósága november 21-én egyhangú szavazással, azonnali határidővel felmondta az elektronikus jegyrendszer kiépítésére és üzemeltetésére kötött szerződést.
Közleményében azt írta: az elektronikus jegyrendszer kialakítására a BKK szerződött, és a közlekedési központ menedzselte a projektet, az azzal kapcsolatos problémákról sem Tarlós István főpolgármesternek, sem neki nem voltak információi.
Közölte: annak indoka, hogy a BKK felmondta a szerződést, "a szállító megfelelő bankgarancia nyújtásával kapcsolatos szerződésszegése" volt. A fővárost nem érte anyagi kár - közölte Bagdy Gábor.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Három baranyai települést céloznak...
- Hatalmas fordulat jön, viharos...
- Jövő héttől folytatódnak az...
- Újabb forgalmi korlátozások jönnek...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Idén is megrendezik a magyar...
- Másfél méter alá esik a Duna...
- Becsületbeli ügy a kormány számára a...

