Kincset érő régészeti leletet foglalt le a rendőrség
2023. november 29. szerda 15:47

Szakértői vélemények alapján százmillió forintot is meghaladó értékű régészeti leletet foglalt le a rendőrség, három ember ellen eljárás indult.
A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n azt közölte: a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda és a Nemzeti Védelmi Szolgálat múlt csütörtökön 28 helyen tartott összehangolt akciót 91 rendőr részvételével, szaktanácsadók bevonásával.
A nyomozók több mint tízezer pénzérmét, csaknem ezer régészeti tárgyat, köztük fibulákat, ékszereket, továbbá tucatnyi fémkereső eszközt és két antik fegyvernek látszó tárgyat találtak - tették hozzá.
Kitértek arra, hogy a rendőrök üzletszerűen, nagyobb értékre elkövetett lopás elkövetésének gyanúja miatt folytatnak eljárást. Több mint húsz emberrel szemben intézkedtek, közülük eddig három férfit hallgattak ki gyanúsítottként.
Vajda Eszter, a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a feltételezett elkövetők az értékes tárgyak döntő részét fémkeresővel találták és azokkal kereskedtek.
Az ilyen talált tárgyak a vonatkozó jogszabályok szerint az állam tulajdonát képezik és nem hozhatók kereskedelmi forgalomba.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Magukat rendőrnek álcázva csapott le...
- Orbán Viktor: a békéhez erő kell, a...
- Pénteken talán már eltehetjük az...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Fehér füst szállt fel a vatikáni...
- Rockmusical készült a mohácsi...
- Hasba szúrta élettársát egy nő egy...
- Csütörtökön számolnak be a kormány...