Kiemelten figyelnek a szívbetegségek megelőzésére
2018. szeptember 30. vasárnap 15:12

Tart a nemzeti népegészségügyi program megalkotása, amely a szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzésének és kezelésének főbb szakmai irányait is tartalmazza majd - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-vel vasárnap, a szív világnapján.
A közlemény a kormány kiemelt céljának nevezte, hogy a lakosság egészségi állapota, életminősége javuljon, várható élettartama növekedjen, a népbetegségek okozta halálozások száma pedig csökkenjen.
Ismertették: a szív- és érrendszeri megbetegedések a világon évente 17,7 millió életet követelnek, ez a teljes halálozás körülbelül 31 százalékát teszi ki, Magyarországon is ez a betegség tekinthető a leggyakoribb haláloknak. A
betegségek jelentős része megelőzhető az egészséges életmóddal - helyes táplálkozással, rendszeres testmozgással, illetve a káros szenvedélyek elhagyásával - és a rendszeres szűrővizsgálatokkal - fűzték hozzá.
A Szív Világszövetségének (WHF) kezdeményezésére 2000 óta szeptember utolsó vasárnapján ünneplik a szív világnapját, felhívva ezzel a figyelmet a kockázati tényezőkre és a megelőzés jelentőségére.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatalmas fordulat jön, viharos...
- Három baranyai települést céloznak...
- Jövő héttől folytatódnak az...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Befejeződött Mohácson 657 milliós...
- Újabb forgalmi korlátozások jönnek...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Másfél méter alá esik a Duna...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Becsületbeli ügy a kormány számára a...

